Alpesisí-vk: Goggia eltörte az ujját, de így is 2. lett a St. Moritz-i lesiklásban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.16. 13:17
null
Sofia Goggia a kezét nézi, hogy eltörött-e (Fotó: Getty Images)
Az olasz Elena Curtoni nyerte az alpesi sí világkupa-sorozatának St. Moritzban rendezett pénteki női lesiklóviadalát, melyen másodikként végző honfitársa, Sofia Goggia ujjtöréssel zárta a versenyt.

 

A 31 éves Elena Curtoninak ez pályafutása harmadik sikere a vk-ban, a leggyorsabb számban másodszor diadalmaskodott.

Honfitársa, a szakági összetettben éllovas Sofia Goggia az eredetileg tervezetthez képest később tudott elrajtolni, mert egy pályamunkás megsérült, az ő mentésének idején pedig szünetelt a verseny. Goggia aztán ködben, rossz látási viszonyok mellett 29 századmásodperccel maradt el Curtoni idejétől, ráadásul közben nekiütközött az egyik kapunak.

Az olimpiai bajnok két ujját törte el a futam során, majd Milánóban megműtötték, ennek ellenére szombaton is versenyezni szeretne Svájcban.

„Azonnal éreztem, hogy nagy baj van”
– mondta a harmincéves síelő, a műtét után pedig a versenyére visszautalva úgy fogalmazott: „nagyon sajnálom, mert jó futam volt, de mindent megteszek, hogy szombaton rajthoz álljak.”

Goggia idén januárban a pekingi olimpia előtt térdsérülést szenvedett, de 23 nappal később ezüstérmet nyert lesiklásban a téli ötkarikás játékokon.

Harmadikként a svájci Corinne Suter zárt, ezzel megőrizte második pozícióját a szakági összetettben.

Eredmények, női lesiklás
1. Elena Curtoni (olasz) 1:09.40 perc
2. Sofia Goggia (olasz) 1:09.69
3. Corinne Suter (svájci) 1:10.13

A szakági vk állása 3 futam után (még 6 van hátra): 1. Goggia 280 pont, 2. Suter 200, 3. Curtoni 154
Az összetett vk állása 10 futam után (még 29 van hátra):
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 425 pont, 2. Wendy Holdener (svájci) 366, 3. Petra Vlhová (szlovák) 340

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik