Rp. gyorskorcsolya: „Sajnálom, hogy így alakult” – Bánhidi Ákos Lina távozásáról

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 09:27
null
Bánhidi Ákos nagyon sajnálja Lina távozását (Fotó: Tumbász Hédi)
Kedden a Magyar Országos Korcsolyázószövetség közleményben tudatta, hogy tíz év után búcsúzik a magyar short track válogatottól Csang Csing Lina vezetőedző – a változás kapcsán Bánhidi Ákost kérdeztük, aki immár a csapat szakmai vezetőjeként dolgozik tovább.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult, a falig elmentem azért, hogy ne így legyen – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bánhidi Ákos. – A Liu testvérek, valamint Lina, Dzse Szu Csun és jómagam igazi egységet alkottunk, innentől a legfontosabb ember hiányzik ebből a csapatból. Hogy a változáshoz hogyan alkalmazkodunk, hogy azt a rendkívül törékeny szimbiózist, amely például oda vezetett, hogy Liu Shaoang a pekingi olimpiai arany után a montreali világbajnokságon mindenkit elvert, hogyan tudjuk fenntartani, még nem tudjuk – a következő időszak kérdése, hogy az új rendszer lábait stabilan lecövekeljük. Ennek része lehet az is, hogy a fiúk, ha akarják, találkozzanak Linával, s ha úgy gondolják jónak, edzenek is vele, mi ebben segítjük őket. Nyilván senkinek sem okozok meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy Lina távozása érzékeny érinti Shaolint és Shaoangot, ám szerencsére az én kapcsolatom velük továbbra is jó, magas hőfokon rezeg. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell találnunk, hogyan folytathatják a srácok ugyanolyan magas szinten, mint eddig – partner vagyok minden megoldásban. Velük, mellettük vagyok.”

A szövetség keddi közlemény arról is tájékoztat, hogy a női csapatot innentől a brit Nicholas Gooch irányítja – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a női és férfi sor külön szakmai vezetés alá került (utóbbiaknál Bánhidi és Dzse Szu Csun az edző), ám a piramis csúcsán Bánhidi Ákos áll.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
2026.01.18. 17:58
Ezek is érdekelhetik