Sífutás: ezután nem lesz rövidebb a női versenyek távja

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 14:29
null
A női sífutók leghosszabb száma 30 helyett 50 kilométeres lesz (Fotó: AFP)
Címkék
A Nemzetközi Síszövetség (FIS) sífutóbizottsága megszavazta azt a javaslatot, hogy a nők is ugyanolyan távokon versenyezzenek, mint a férfiak.

A Dagbladet norvég lap beszámolója szerint a testület tagjainak 57 százaléka támogatta, hogy a nemek egyenjogúsága jegyében a nők az eddigieknél hosszabb távokon induljanak, míg 36 százalék ellene volt az indítványnak. A távok kiegyenlítésére igent mondók között volt Svédország, Finnország és az Egyesült Államok, míg Oroszország, Olaszország és Ausztria küldöttei a változtatás ellen foglaltak állást.

A kérdésben a végső döntést a FIS tanácsának kell meghoznia – írta az újság.

Jelenleg a világversenyeken a legélesebb hosszkülönbség a két nem között az egyéni viadalok esetében van: míg a férfiak 15, a nők 10 kilométeren versengenek. A tömegrajtos számban 50, illetve 30 km a táv, síatlonban a férfiak 15+15, a nők 7,5+7,5 kilométeren viaskodnak. A váltóknál az erősebb nemnek 4x10 km, a női stafétáknak 4×5 kilométer a táv.

Legfrissebb hírek

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Sífutó-világkupa: Kónya Ádám másodszor is célba ért az Alpe Cermisen

Téli sportok
2026.01.04. 13:23

Nem indulhat Victoria Carl olimpiai bajnok sífutó a milánói ötkarikás játékokon

Téli sportok
2025.11.25. 21:32

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

Az első edzésén eltört Kónya Ádám cipője, most a harmadik olimpiájára készül

Téli sportok
2025.04.19. 15:34

Északisí-vb: Klaebo sporttörténelmi tarolása

Téli sportok
2025.03.08. 16:12

Északisí-vb: a nőknél svéd, a férfiaknál norvég győzelem született a sífutók csapatsprintjében

Téli sportok
2025.03.05. 16:18

Északisí-vb: minden magyar sífutó búcsúzott a sprint selejtezőjében

Téli sportok
2025.02.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik