Téli olimpia: svéd–brit döntő a férfi curlingeseknél

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 15:57
null
Svéd–brit döntő a férfi curlingeseknél (Fotó: AFP)
Lejátszották az elődöntőket a férfi curlingtornán a Pekingben zajló téli olimpián. Ezen eldőlt, hogy a szombati finálét a világbajnoki címvédő svédek a britek ellen játsszák, a pénteki bronzmeccsen a címvédő amerikaiak Kanadával mérik össze a tudásukat.

 

Hihetetlen taktikai csatákat hozott a férfi curlingtorna elődöntője. Mindkét találkozón négy olyan end is volt, amelyik pont nélkül zárult. A címvédő Egyesült Államok hiába vezetett 2–0-ra és 4–3-ra is, a záró end előtt mégis a britek álltak jobban 6–4-gyel, azaz a hosszabbításhoz is 2–0-ra lett volna szüksége az amerikai csapatnak. Bár az utolsó kőig volt esély még a 3–0-ra is, de végül nem jött össze, sőt ezt az endet is a britek nyerték és jutottak elsőként a fináléba.

A másik meccsen végig a világbajnok svédek vezettek, de a kanadaiak rendre egyenlítettek. Kilenc end után 4–3-ra a svédeknél volt az előny, itt is eléggé bonyolult volt az állás, a végén akár fordíthattak volna, de nekik sem sikerült, egy hajszállal az európaiak köve volt közelebb a ház középpontjához, így itt a svédek örülhettek, szinte másodpercekkel azok után, hogy a másik pályán kiderült, hogy ki lesz az ellenfél.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
CURLING, FÉRFIAK
Elődöntő:
Nagy-Britannia
–Egyesült Államok 8–4
Svédország–Kanada 5–3

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik