Téli olimpia: oda a svájciak veretlensége női curlingben

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2022.02.14. 16:21
null
A svájci hölgyek eddig remekül teljesítettek, de a svédekkel ők sem bírtak (Fotó: AFP)
Már a kétharmadánál tart a női curlingtorna alapszakasza is a pekingi téli olimpián. A svájciak éppen az esti mérkőzésükön veszítették el veretlenségüket, miután extra endben elbukták a Svédország elleni rangadót.

 

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a meglepetések fordulója volt a 8. a tornán. Hogy az eddig egy győzelemmel álló dánok 10–5-re verték a sereghajtó oroszokat, az hagyján, de hogy a második helyen álló japánok simán, 10–5-re kikaptak az alsóházban tanyázó dél-koreaiaktól az már igazi szenzáció. Mint ahogyan a kanadaiak 7–3-as britek elleni sikere is a meglepő kategóriába tartozik.

A legnagyobb csatát azonban az eddig öt mérkőzésből ötöt megnyerő svájciak és a négy közé kerülésért küzdő svédek csatája hozta. Az éllovasok szereztek vezetést a meccsen, de aztán 2–2 után a svédek kétszer is rabolni tudtak, s hiába nyertek egy endet 2–0-ra is a svájciak, következett az extra end, amelyet a svédek fejezhettek be – eredményesen.

Ezzel a vereséggel a svájciak továbbra is az élen állnak, de mindössze egy győzelemmel előzik meg az Egyesült Államokat, Japánt és Svédországot.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
CURLING, NŐK
Csoportkör, 7. forduló
Japán–Kína 10–2
Kanada–Orosz csapat 11–5
Egyesült Államok–Dél-Korea 8–6
Csoportkör, 8. forduló
Svédország–Svájc 6–5
Japán–Dél-Korea 5–10
Dánia–Orosz csapat 10–5
Nagy-Britannia–Kanada 3–7
Az állás: 1. Svájc 5 győzelem/1 vereség, 2. Japán, Egyesült Államok, Svédország 4/2, 5. Dél-Korea, Kanada, Nagy-Britannia 3/3, 8. Kína, Dánia 2/4, 10. Orosz csapat 0/6

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik