Téli olimpia: meglepetések a női curling elődöntőjében

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2022.02.18. 16:16
null
A britek extra endben győzték le a svédeket (Fotó: AFP)
Lejátszották az elődöntőket a női curlingtornán a Pekingben zajló téli olimpián. Hatalmas meglepetésre az alapszakaszt megnyerő svájciak kikaptak a japánoktól, az ott második, címvédő svédek pedig a britektől. A finálét a záró napon játsszák.

A svájciak és a japánok az alapszakasz utolsó fordulójában, azaz csütörtökön mérkőztek meg egymással, s akkor az európai csapat 12–8-ra győzött. Most is vezetést szerzett, aztán felváltva estek a pontok az ötödik endig. Azt viszont 4–0-ra tudták elvinni az ázsiaiak, majd egyből raboltak is. Ezután hiába nyerték 3–0-ra a svájciak a 7. játékrészt, ezt követően megint csak egy-egy kővel győztek a csapatok, így végül 8–6-os japán diadal született. A távol-keleti válogatott négy éve bronzérmes lett Pjongcsangban, s eddig az volt a legnagyobb sikere.

A másik elődöntő egy 4–0-s svéd endgyőzelemmel kezdődött, de a britek azonnal 3–0-val válaszoltak, majd egy pontváltás után következett egy brit rablás és máris egyenlő volt az állás. Két kétpontos end következett, aztán 8–7-es skandináv vezetést követően a 9. játékrészt a britek nyerték hatalmas bravúrral 4–0-ra. Már a zsebükben érezték a döntőt, ám a svédek még nagyobb bravúrral 3–0-ra hozták a tizedik endet, azonban az extra endben már a britek kerekedtek felül, így 2002 után jutottak ismét az olimpia döntőjébe, amit akkor egyébként meg is nyertek, emellett 2014-ben bronzérmesek voltak.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
CURLING, NŐK
Elődöntő:
Nagy-Britannia– Svédország 12–11 – extra end után
Japán–Svájc 8–6

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik