Rp. gyorskorcsolya: ötszázon is négy magyar jutott tovább a debreceni vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 17:56
Akárcsak 1500 méteren, ötszázon is négy magyar élte túl a selejtezős etapot: a férfiaknál mind a három kiválóságunk továbblépett, míg a nőknél Kónya Zsófia várhatja a szombati negyeddöntőt.
Kónya Zsófia is továbbjutott (Fotó: Árvai Károly)
Kónya Zsófia is továbbjutott (Fotó: Árvai Károly)

 

Az ötszáz méteres küzdelmek során hamar elbúcsúztunk Somogyi Barbarától, Kónya Zsófia és Jászapáti Petra azonban sikerrel vette az első kanyart – sajnos a következő körben egyikőjük sem kapott jó sorsolást, lévén Kónya az ötös, Jászapáti a négyes pozícióból rajtolhatott.

Aztán előbbi élt az eséllyel, merthogy ketten összeakadtak előtte a futamában, így Kónya szépen bekorcsolyázott a továbbjutást érő második helyre. Jászapáti futamában hasonló eset nem történt, és vb-ezüstérmesünk nem tudott előrelépni a negyedik pozícióból, mindez azt jelenti, hogy a szombati negyeddöntőben csak egyetlen magyar női short trackes léphet jégre 500 méteren.

A férfiaknál ennél jóval szebb a kép, sőt, ott továbbra is hibátlan a mieink mérlege, hiszen akárcsak 1500 méteren, a legrövidebb távon is sikeresen zárta a csütörtöki selejtezős napot Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry (s tették ezt úgy, hogy mind a hárman megnyerték mindkét futamukat), azaz mindhárman ott lesznek a szombati negyeddöntőben.

Legfrissebb hírek

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.02. 06:31

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik