Rp. gyorskorcsolya: Liu Shaoang „másnaposan” nyert, testvére „feltámadt”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 15:07
Hazaérkeztek a dordrechti világbajnokságról az ismét történelmet író rövid pályás gyorskorcsolyázóink. Az 500 méteren és az összetettben is aranyérmes Liu Shaoang és az 1000 méteren diadalmaskodó Liu Shaolin Sándor mellett a versenyt itthonról végigizguló Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, valamint Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere vett részt a kedden tartott rendhagyó sajtótájékoztatón, amelyen az NSO Tv is részt vett. 

„A gyerekeim időnként rám szóltak, hagyjam abba a mászkálást a tévé előtt, sőt, még néha ugráltam is, de nem lehetett nyugodtan nézni. A végén megállapítottam: ilyen az, amikor elszúrunk valamit, arany és ezüst lett belőle” – utalt Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a szuperdöntőre, amelyben Liu Shaolin Sándor kicsit elszámolta magát, így izgulni kellett összetett végeredménye miatt.

Az 1000 méteren diadalmaskodóidősebb Liu fivér most már viccesnek tartja a szituációt, de azért ő is megijedt, meglesz-e az első és a második hely is. Videónkban felidézi, mi történt a 3000 méteres futam alatt, ahogy arról is beszél, miképpen élte megöccse világbajnoki győzelmét 500 méteren,amit a palánkon túlról szurkolt végig. Liu Shaoang elárulta, miben segített neki bátyja a futam alatt, illetve arról is beszélt, hogy a viadal második napján erős hányingerrel ébredt,„másnaposnak” érezte magát, azt hitte, el fog ájulni az 1000 méteres futamok között. Szerencsére, nem ez történt, hiszen Shaolin mögött ezüstérmes lett, majd az összetetett is megnyerte.

Ahogy arról a világbajnokság előtt a Nemzeti Sport is írt, Liu Shaolin Sándornakegyetlen kérése van a versenyeken:legyen az öltözőben egy nagy tükör, hogy a futamok előtt tudja saját magát biztatni. Az NSO Tv-nek elmondta, hogy a rosszul sikerült első nap után mi történt a tükör előtt, megfogalmazása szerint hogyan támadt fel a halálból a második napra.

Videónkból az is kiderül, sikerült-e megünnepelni a történelmi sikereket. Továbbá, milyen jelentősége van a világbajnokságon elért eredményeknek a 2022-es pekingi téli olimpia tekintetében.

Legfrissebb hírek

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
Tegnap, 7:16

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik