Rp. gyorskorcsolya: nem utazik Hollandiába a válogatott

Vágólapra másolva!
2020.11.24. 10:55
null
Fotó: HUNSKATE Média
Folyamatosan betegségek tizedelik a short track csapatot, így kedden eldőlt: a magyar válogatott nem utazik december elején a heerenveeni tesztversenyre.

 

Noha versenyek nincsenek már az idei nemzetközi naptárban, nem lazított a gyeplőn a magyar short track válogatott – megtette ezt a csapatban a fejét folyamatosan felütő betegség, így kedden eldőlt: Liu Shaolin Sándorék nem utaznak Hollandiába december elején.

A hollandok nemzetközi tesztversenyt és utána egy edzőtábort is szerveznek: az eredeti tervek szerint a viadal november közepén lett volna, ám annak időpontja előbb a hónap végére, majd december első hétvégéjére tevődött át, s eddig úgy volt, a mieink utaznak Heerenveenbe.

„Természetesen jó lett volna jégre lépni, és ha csak a hollandok és mi versenyeztünk volna, már az is jó felmérő lehetett volna – utalt Bánhidi Ákos, a magyar short track válogatott edzője és menedzsere arra, hogy Hollandia és Magyarország a világ legjobbjai közé tartozik. – Szinte folyamatosan van beteg a csapatban, emellett kockáztatni sem akarunk. A Nemzetközi Korcsolyázószövetség még nem törölte el a januári lengyelországi Európa-bajnokságot, a február végi világkupaversenyeket és a márciusi heerenveeni világbajnokságot, ezt szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy nem utazunk el Hollandiába.”

A betegség nem kíméli a stábtagokat is, a karantén miatt jelenleg nem folyhat teljes felkészülés, ám Bánhidi hangsúlyozta: „Szerencsére mentálisan erős a csapatunk, nemigen kell senkit sem pátyolgatni ebben a nehéz helyzetben, mindenki tudja, miért is dolgozunk.”

A cél nem más, mint a pekingi olimpia – 2022 februárjában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik