Rp. gyorskori: elődöntős a férfiváltó a nagojai világkupán

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 11:53
null
A vk-viadalok első napján minden távon rendre csak „elkezdik” a versenyzést a short trackesek (Fotó: Hunskate)<br />
Nincs megállás: a mieink számára sikeres, (arany)érmeket hozó első etap (Salt Lake City, Montreal) után pénteken Nagojában folytatódott a rövid pályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozata.

 

A vk-viadalok első napján minden távon rendre csak „elkezdik” a versenyzést a short trackesek – a mezőny létszámától függően van, amikor selejtezőnek, van, amikor előfutamnak hívják az első kört, míg 1500 méteren és a váltóversenyeken rendre negyeddöntőkkel kezdődik a küzdelem.

Utóbbiakban, vagyis a váltóversenyeken egy igennel és két nemmel zárt a magyar különítmény, merthogy a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Varnyú Alex összeállítású férfiváltó bejutott az elődöntőbe, ugyanez nem sikerült a Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Lockett Deanna, Kónya Zsófia felállásban futó női váltónknak, míg a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Lockett Deanna összetételű váltó a kizárás sorsára jutott.

Az egyéni távokon egy-egy versenyen általában két számot vállal egy sportoló, és pénteken akadtak duplázóink, hárman is olyan jól futottak, hogy mindkét számukban továbbjutottak: Liu Shaoang 500 és 1000, Liu Shaolin Sándor 500 és 1500, míg Bácskai Sára Luca 1000 méteren járt sikerrel. Mellettük Jászapáti Petra és Kónya Zsófia ötszáz, míg Lockett Deanna 1500 méteren harcolta ki a továbbjutást.

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
23 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik