Téli olimpia: a NOB derűlátó a stockholmi látogatás előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.05. 20:42
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetékes ügyvezetője bizakodik a 2026-os téli ötkarikás játékok pályázatának politikai támogatásában a küldöttségük jövő heti, stockholmi látogatása előtt.

A svéd pályázat egyelőre helyi és országos szinten sem rendelkezik egyöntetű politikai támogatással, a városvezetőség például az adófizetők pénzének felhasználása miatt aggódik. Ennek ellenére Christophe Dubi, a NOB olimpiai játékokért felelős ügyvezetője úgy fogalmazott, „a jelek nagyon megnyugtatóak a hivatalos támogatás tekintetében".„a jelek nagyon megnyugtatóak a hivatalos támogatás tekintetében".

Hozzátette, eddig nagyon erős támogatást kaptak a kormánytól, minden megbeszélésük a helyes irányba mutat.

A pályázat vezetője, Richard Brisius emlékeztetett, hogy Stefan Löfven miniszterelnök néhány héttel ezelőtt a médiában a támogatásáról biztosította a rendezést.

Korábban Sion, Szapporo, Graz és Calgary is visszavonta a jelentkezését, Erzurumot pedig a NOB zárta ki a kandidálók közül, így Stockholmnak már csak Milánó és Cortina D'Ampezzo közös pályázata az ellenfele, de az olaszok sem rendelkeznek még egyöntetű politikai támogatással.

A NOB júniusban, a lausanne-i kongresszuson dönt a 2026-os helyszínről.

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
4 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
6 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
7 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
8 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
9 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
10 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
11 órája
Ezek is érdekelhetik