Rp. gyorskorcsolya: otthon lábadozhat, de kétséges Liu Shaoang vb-részvétele

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 17:15
Hétfői műtétjét követően kedden kiengedték a kórházból az olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki a rövid pályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki napján kézközépcsonttörést szenvedett.

„A műtétre szükség volt, Liu Shaoang kezébe hat csavar került. Ezek évekig, akár a sportpályafutása végéig benne maradhatnak, de ha idővel zavarja őt, akkor el lehet távolítani azokat a kezéből" – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján Tállay András csapatorvos, aki maga is jelen volt az Országos Sportegészségügyi Intézetben végrehajtott operáción.„A műtétre szükség volt, Liu Shaoang kezébe hat csavar került. Ezek évekig, akár a sportpályafutása végéig benne maradhatnak, de ha idővel zavarja őt, akkor el lehet távolítani azokat a kezéből" – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján Tállay András csapatorvos, aki maga is jelen volt az Országos Sportegészségügyi Intézetben végrehajtott operáción.

A doktor szerint a visszatérésről a döntést a versenyző és az edzők hozzák meg, de „a hosszú távú karrier miatt célszerű lenne kihagyni" a márciusi világbajnokságot, mivel kontakt sportágról van szó, amelyben nem zárható ki, hogy újabb nagy ütést kap a sérült testrész. A rehabilitációval kapcsolatban hozzátette, tíz napig pihennie kell az MTK 20 éves sportolójának, míg a törés gyógyulási ideje hat hét

„Nem szabad kockáztatni. Nemcsak Ádó kapcsán, másnál sem – jelentette ki Bánhidi Ákos csapatmenedzser, aki jelenleg a válogatottal Olaszországban tartózkodik. – Haza kell mennem, nyugodtan értékelni a helyzetet. Szeretnék személyesen beszélni Liu Shaoanggal és az orvosokkal is. Egy biztos: Ádó egészsége fontosabb a világbajnoki eredményességnél.”

A drezdai vk-forduló 1000 méteres selejtezőjének első fordulójában a lett Reinis Berzins kisodorta a váltóval olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki – bár egyből felpattant a palánknál – nem tudta folytatni a futamot. Azonnal kórházba vitték, ahol a röntgenvizsgálat kimutatta, három csont is eltört a bal kézfejében.

Az Európa-bajnok gyorskorcsolyázó most hétvégén a világkupa-sorozat utolsó, torinói állomásán biztosan nem indul. A szezon a március 8-10-én esedékes szófiai világbajnoksággal zárul.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik