Peking 2022: 1200 milliárddal támogatják a téli sportokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 12:58
A 2022-es pekingi téli olimpián a házigazda kínaiak annyi sportolót szeretnének elindítani, amennyit csak tudnak.

A távol-keleti ország nem számít nagyhatalomnak a téli sportokban, a februári, pjongcsangi játékokon egy aranyérmet nyert, s kilenc medáliával az éremtáblázat 16. helyén végzett. Ennek ellenére a Kínai Olimpiai Bizottság egy vezető tagja, Jang San-tö úgy fogalmazott, mindent megtesznek azért, hogy négy év múlva ennél sokkal jobban teljesítsenek.

„Reméljük, az összes versenyszámban el tudnak majd indulni a sportolóink. Ez az elsődleges célkitűzésünk” – fogalmazott a sportvezető.

„A rövid pályás gyorskorcsolya és a műkorcsolya tradicionális sportágak hazánkban, de szeretnénk olyan népszerű versenyszámokban is jobban teljesíteni, mint a szabadstílusú sí, vagy a bob” – tette hozzá.

Terveik szerint a fejlődés elősegítéséhez külföldi edzőket szerződtetnek, sportolóikat pedig tengerentúli helyszínekre küldik edzeni, tanulni. Ehhez a pénzügyi háttér már megvan, ugyanis az egyik kínai bank kedden jelentette be, hogy a következő hét évben 30 milliárd jüannal (1200 milliárd forinttal) támogatja a téli sportokat.

A kínaiak a hazai rendezésű 2008-as nyári olimpián 48 aranyat, összesen száz medáliát szerezve végeztek az éremtáblázat élén, ezzel szemben téli olimpián összesen tizenhárom aranyuk van.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
10 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
12 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
12 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
13 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
17 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
Tegnap, 7:16

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 6:31

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02
Ezek is érdekelhetik