Téli olimpia: új éremrekordot állítottak fel a norvégok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 05:24
Mint hírül adtuk, bronzérmet szerzett Norvégia az alpesi csapatversenyben. Az északi országnak ez már a 38. dobogós helyezése volt a Pjongcsangban zajló téli olimpián, s ezzel új rekordot állított fel.

Az eddigi rekord az amerikaiaké volt, akik 37 érmet gyűjtöttek be a 2010-es vancouveri játékokon. Ezt fejelték meg most eggyel a norvégok, akik többek között a hátralévő két sífutóversenyszámban még bővíthetik a kollekciójukat (eddig mind a tízben dobogóra állhattak). A norvégok korábbi rekordja egyébként 26 érem volt, amit 1994-ben Lillehammerben és négy éve Szocsiban értek el, ezt már jócskán megfejelték.

Norvégia Pjongcsangban eddig 7 érmet szerzett alpesi sízésben, 6-ot sílövészetben, 13-at sífutásban, 5-öt síugrásban, 4-et gyorskorcsolyázásban és egyet-egyet curlingben, síakrobatikában és északi összetettben. Összesen 13 arany-, 14 ezüst- és 11 bronzéremnél tart.

Az északiak vezetik az éremtáblázatot is, igaz, csak több ezüstérmüknek köszönhetően az ugyancsak 13 aranynál járó németek előtt. Ebben a tekintetben 14 a rekord, amelyet ugyancsak Vancouverben állítottak fel a kanadaiak. A két ország közül bármelyik szerez még egy aranyat, az beállítja, ha pedig kettőt is sikerül, akkor meg is dönti ezt a csúcsot. A németeknek erre négyes bobban és jégkorongban, a norvégoknak a férfi 50 és a női 30 km-es sífutásban, valamint gyorskorcsolyázásban lehet esélye.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
12 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: ha nem kap sárga lapot vasárnap, olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: életben maradtak a női váltó olimpiai esélyei

Téli sportok
2025.11.27. 21:22

Kirsty Coventry elérzékenyült az olimpiai láng fellobbanásakor – videó

Téli sportok
2025.11.26. 12:03

Nem indulhat Victoria Carl olimpiai bajnok sífutó a milánói ötkarikás játékokon

Téli sportok
2025.11.25. 21:32

Hat orosz szánkós vehet részt az olimpiai kvalifikációs versenyeken

Téli sportok
2025.11.24. 13:07

Milánó 2026: a rossz idő miatt fedett pályán gyújtják meg a lángot

Téli sportok
2025.11.24. 12:46

Milánó 2026: nézők nélkül rendezik a szánkósok tesztversenyét

Téli sportok
2025.11.20. 09:43
Ezek is érdekelhetik