Téli olimpia: soha nem látott pontszámmal nyertek a németek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.15. 06:06
null
Aljona Savchenko és Bruno Massot világcsúccsal győzött (Fotó: AFP)
Az Aljona Savchenko, Bruno Massot kettős nyerte meg a műkorcsolyában a párosok aranyát a pjongcsangi téli olimpián. A németek világrekordot jelentő pontszámot értek el a csütörtöki szabadkorcsolyázás során.




Savchenko és Massot még csak a 4. helyen állt a rövid program után, ám a csütörtöki szabad programban akkora pontszámot értek el 159.31-gyel, amely egyrészt világcsúcsot jelentett, másrészt az aranyig repítette őket.

A most 34 éves Aljona Savchenko 2010-ben és 2014-ben is bronzérmet szerzett (mindkétszer Robin Szolkowyval), így sorozatban ez a harmadik ötkarikás érme, és az első a 29 esztendős Massot párjaként.

A németek először szereztek aranyérmet műkorcsolyában Katarina Witt 1988-as győzelme óta.

„Történelmet írtam az ötödik olimpiámon, ez az, ami igazán számít. A rövidprogram után is optimista voltam, mondogattam Brunónak, megcsináljuk, történelmet fogunk írni. Az történt, amit elképzeltem, amiről álmodtam, ez az én nagy pillanatom. Együtt szilvesztereztünk, és azt mondtuk, 2018 a mi évünk lesz. A mi évünk lett!” – ragyogott Savchenko a vegyes zónában.




TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
MŰKORCSOLYA, PÁROSOK
1. Aljona Savchenko, Bruno Massot (Németország) 235.90 pont

2. Szuj Veng-csing, Han Cung (Kína) 235.47
3. Meagan Duhamel, Eric Radford (Kanada) 230.15
4. Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov (Orosz csapat) 224.93
5. Vanessa James, Morgan Cipres (Franciaország) 218.53
6. Valentina Marchei, Ondrej Hotarek (Olaszország) 216.59
Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
2026.08.12. 12:14

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
2026.06.30. 18:39

Az orosz és a fehérorosz műkorcsolyázók újra versenyezhetnek nemzetközi szinten

Egyéb egyéni
2026.06.30. 18:14

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55