Téli olimpia: német arany, holtversenyes ezüst bobban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.25. 04:14
A Pjongcsangban zajló téli olimpia zárónapján a férfi négyes bobok harmadik és negyedik futamát is megrendezték. A győzelmet a németek szerezték meg honfitársaik és a velük századmásodpercre azonos időt elérő dél-koreaiak előtt.

Az előző naphoz képest annyi változás történt, a sorrendben, hogy a negyedik futamban a németek második csapata behozta hátrányát a második helyen álló dél-koreaiakkal szemben, így két ezüstérmet osztottak ki (a férfi ketteseknél az élen született holtverseny a kanadaiak és a németek között). A házigazdák így is történelmi érmet szereztek, hiszen ebben a sportágban eddig soha nem állhattak dobogóra dél-koreaiak. A győzelmet azonban fölényesen, a négyből három futamot megnyerő, Francesco Friedrich kormányozta német egység szerezte meg.

A németek így mindhárom bobos számban aranyérmet szereztek, ez volt a 14. aranyérmük az olimpián – ez egyébként rekordbeállítás az egy nemzet által egy téli olimpián megszerzett aranyak számában –, s ezzel át is vették a vezetést az éremtáblázaton. Ha sikerül megnyerniük a férfi jégkorong-döntőt is az Orosz csapat ellen, akkor új, 15 aranyérmes rekordot felállítva, biztosan az élen is végeznek, ha viszont nem, akkor még izgulniuk kell, hogy ne norvég nyerje meg az olimpia utolsó versenyszámát, a női 30 km-es sífutást, mert akkor az északiak visszaveszik a vezetést.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
BOB, FÉRFI NÉGYES
1. Németország (Candy Bauer, Francesco Friedrich, Martin Grothkopp, Thorsten Margis) 3:15.85 perc
2. Dél-Korea +0.53 mp hátrány
2. Németország +0.53
4. Svájc +0.74
5. Lettország +0.80
6. Kanada +0.84

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik