Téli olimpia: extra endben lettek döntősök curlingben a hazaiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 15:09
A női curlingtorna elődöntőjét rendezték pénteken a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A vasárnapi döntőt a házigazdák játsszák majd Svédország ellen, míg a harmadik helyért Japán–Nagy-Britannia mérkőzést rendeznek.

Az európai rangadó volt a simább meccs, mivel 3–3 után kétpontos előnyre tettek szert az északiak, majd a következő endben 3 pontot raboltak. Miután a kilencedik játékot követően öttel vezettek, a skótok (rendszerint ők képviselik a brit színeket) végül feladták a találkozót.

Az ázsiai csata sokkal szorosabban alakult, annak ellenére is, hogy a koreaiak végig vezettek, hiszen a japánok mindig feljöttek egy-egy pontra. Nem volt ez másképp a kilencedik endben sem, csakhogy a záró játékot a hazaiak fejezhették be, a japánoknak még az egyenlítéshez is rabolniuk kellett. Sikerült, így következhetett az extra end, amelyben azonban újra a koreaiak voltak a befejezők, akik ekkor már nem hibáztak és végül kivívták a döntőbe kerülést.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
CURLING, NŐK

Dél-Korea–Japán 8–7 – extra end
Svédország–Nagy-Britannia 10–5

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
11 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
14 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
14 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
15 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01
Ezek is érdekelhetik