Téli olimpia: elmaradt a hazai arany női curlingben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.25. 03:52
A Pjongcsangban zajló téli olimpia zárónapján először a női curlingesek döntőjét rendezték meg. Hiába biztatta teltház az alapszakaszt megnyerő dél-koreai válogatottat, az addig remeklő és bravúrt bravúrra halmozó csapat a fináléban sima vereséget szenvedett.

Pedig az alapszakasz során ők nyerték a két csapat találkozóját 7–6-ra, és a fináléban is a koreaiak szereztek vezetést, de nem tudták elviselni az esélyesség terhét. A svédek a harmadik endben két pontot is szereztek, majd a következő kettőben is rabolni tudtak.

A hatodik endben ugyan 4–2-re szépítettek a hazaiak, de a következőben gyakorlatilag eldőlt a találkozó, amikor három pontot szerzett az európai válogatott. Miután a következő endben egy-egy pontot szereztek a csapatok, a kilencedik játék után a koreaiak fel is adták a küzdelmet.

A svéd válogatott így 2006 és 2010 után harmadszor diadalmaskodott a nőknél, és a további egy-egy ezüst- és bronzéremmel a legeredményesebb nemzetnek számítanak ebben a versenyszámban.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
CURLING, NŐI DÖNTŐ
Svédország–Dél-Korea 8–3
VÉGEREDMÉNY:
1. Svédország (Anna Hasselborg, Sara McManus, Agnes Knockenhauer, Sofia Mabergs, Jenie Waahlin)
2. Dél-Korea
3. Japán
4. Nagy-Britannia
5. Kína
6. Kanada

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik