Téli olimpia: az elnök szerint a mieink is helytálltak volna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 16:33
Bukta Zsuzsanna, a Magyar Curlingszövetség (MCSZ) elnöke szerint jól sikerült a vegyes párosok versenyszámának debütálása a pjongcsangi téli olimpián.

„A vegyes páros olimpiai bemutatkozása nagyon jól sikerült. És ezt nem csak én mondom elfogultan, hanem a nemzetközi szövetségnek is ez a véleménye” – fogalmazott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának Bukta Zsuzsanna. Hozzátette, nagyon jó esély van arra, hogy a következő téli olimpián nem csak nyolc duó vehet részt, hanem felemelik a versenyszámban résztvevők számát tizenhatra. „Ez nekünk is még jobb esélyt biztosítana arra, hogy kijusson valamelyik párosunk.”Bukta Zsuzsanna. Hozzátette, nagyon jó esély van arra, hogy a következő téli olimpián nem csak nyolc duó vehet részt, hanem felemelik a versenyszámban résztvevők számát tizenhatra. „Ez nekünk is még jobb esélyt biztosítana arra, hogy kijusson valamelyik párosunk.”

Mint fogalmazott, a világbajnok Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt kettős is megállta volna helyét a nyolccsapatos mezőnyben, amelyben „igazából nem is voltak hatalmas különbségek”.

A curling 1998-ban, Naganóban szerepelt először az olimpia műsorán, s idén bővült a vegyes párosok küzdelmével. A magyarok még sosem szerepeltek ebben a sportágban a játékokon.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
29 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
1 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
3 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
4 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
5 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
5 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
8 órája
Ezek is érdekelhetik