Műkorcsolya Eb: Tóth Ivett kűrt futhat, Medgyesi Fruzsina nem

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 17:07
Tóth Ivett 15., Medgyesi Fruzsina pedig 28. lett a nők csütörtöki rövid programjában a moszkvai műkorcsolya Európa-bajnokságon, így előbbi szerepelhet a legjobb 24-et felvonultató kűrben, míg utóbbi nem.

A kettejük közti különbség azt is jelenti, hogy minden bizonnyal Tóth Ivett indulhat majd a február 9-én rajtoló pjongcsangi téli olimpián.

„Nem egyedül döntök, de egyikük döntős, a másik nem” – mondta az MTI-nek Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakágának igazgatója, aki hozzátette, a végső szó az elnökségé.

A sportvezető úgy vélte, Medgyesi Fruzsinának az látszott a programján, hogy nagy nyomás nehezedett rá, legalábbis éppen azt az ugrását rontotta el, amelyik a legjobban megy neki. A 18 éves versenyző kétszer esett el.

„Ivettet viszont nem láttam extra idegesnek, az esés miatt így is benne maradt tíz pont a rövid programjában. Ha sikerül javítania a kűr során, teljesítheti az elvárásokat, azaz a tizedik hely körül végezhet” – mondta Engi.

Az olimpiai kvótát Tóth Ivett szerezte meg a nemzet számára a tavalyi világbajnokságon elért 20. helyével. A 19 esztendős műkorcsolyázó egy éve nyolcadik volt az Eb-n.

„Nem jól kezdődött ez az idény. Edzőváltás, kiköltöztem Svájcba, megsérültem a nyáron, emiatt két-két és fél hónapot ki kellett hagynom, így kevesebbet is versenyeztem mostanáig – mondta az MTI-nek Tóth Ivett, akinek a lábközépcsontja tört el a felkészülési időszakban. – Fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt ez az időszak. Most már nincs fájdalmam, de három-négy hétig nagyon nehéz volt, miután levették a gipszet a lábamról.”

Tóth Ivett azzal nagyon elégedett volt, hogy a rontott első ugrása után megcsinálta a kombinációt és a dupla Axelt is.

A rövid programot követően a junior-világbajnok orosz Alina Zagitova áll az élen, de a szombati kűr előtt az előnye kevesebb mint két pont az elmúlt két évben világ- és Európa-bajnok honfitársával, Jevgenyija Medvegyevával, illetve a korábban szintén vb- és Eb-aranyérmes olasz Carolina Kostnerrel szemben.

A csütörtöki program 16.55-től a párosok szabadkorcsolyázásával folytatódik.

MŰKORCSOLYA EB, MOSZKVA
NŐK, ÁLLÁS A RÖVID PROGRAM UTÁN

1. Alina Zagitova (orosz) 80.27
2. Jevgenyija Medvegyeva (orosz) 78.57
3. Carolina Kostner (olasz) 78.30
…15. Tóth Ivett 50.70
…28. Medgyesi Fruzsina 44.71

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
12 órája

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
23 órája

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

Pavlova Maria: Tudjuk, igenis erősek és jók vagyunk

Téli sportok
2026.01.21. 17:31

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 23:32

Újabb grúz arany a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 20:31

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2026.01.17. 08:22

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
2026.01.16. 19:54
Ezek is érdekelhetik