Sílövészet: törölték a legjobb szlovén vancouveri eredményeit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.20. 15:09
A 2010-es vancouveri téli olimpián elért minden eredményét törölték Teja Gregorinnak, a legeredményesebb szlovén női sílövőnek, mivel az újratesztelések szerint doppingszert használt.

A 37 éves, már visszavonult sportoló pozitív mintáját már októberben közölte a nemzetközi sportági szövetség, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig szerdán jelezte, hogy az egyéni eredményei mellett a szlovén váltó kilencedik helyét is törölte.

A GHRP-2-M2 nevű növekedési hormonnal lebukott Gregorinnak Vancouverben a tömegrajtos viadalon elért ötödik helye volt a legjobb eredménye, a mellett pedig két másik egyéni számban, illetve a stafétával is kilencedik lett.

A sportoló karrierje legnagyobb sikerét négy évvel később érte el, Szocsiban ugyanis az üldözéses versenyben bronzérmet nyert. Világbajnokságon kétszer lett második: 2009-ben a 15 km-es egyéni viadalon, illetve 2012-ben a szlovén vegyes váltóval lett ezüstérmes.

A 2010-es minták közül 1195-öt elemeztek újra, és a NOB közlése szerint Gregoriné az egyetlen pozitív eredmény.

Legfrissebb hírek

Curling Eb: megszerezte első győzelmét a magyar férfiválogatott

Téli sportok
2025.11.25. 11:08

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 18. lett 1000 méteren

Téli sportok
2025.11.22. 10:08

Milánó 2026: véglegesítették az olimpiai lángváltó útvonalát

Téli sportok
2025.11.18. 17:08

A svájci bíróság elutasította a műkorcsolyázó Valijeva utolsó fellebbezését is

Téli sportok
2025.10.31. 11:41

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja az elődöntőben folytathatja 1500 méteren Montrealban

Téli sportok
2025.10.11. 07:18
Ezek is érdekelhetik