Alpesisí-vk: hazai győzelmek, Miklós Edit nem szerzett pontot

2017.12.09. 13:39
A férfiaknál a franciaországi Val d'Isére-ben óriás-műlesikló, a nőknél a svájci St. Moritzban szuper-G futammal folytatódott az idény. Előbbieknél a francia Alexis Pinturault, utóbbiaknál pedig a svájci Jasmine Flury szerezte meg a győzelmet, itt Miklós Edit a 47. helyen végzett.

A hölgyeknél némi meglepetésre kettős hazai siker született, miután Michelle Gisinnél az élete első győzelmét és egyben dobogós helyezését megszerző Jasmine Flury még gyorsabb volt, míg a dobogó harmadik fokára a szomszédos Liechtensteinből átruccanó Tina Weirather lett.

Miklós Edit 53-as rajtszámmal indult, s gyengébbik számában, több mint három másodperces hátránnyal a 47. helyen végzett. Vasárnap azonban jön a lesiklás, amelyben éppen itt érte el élete eddigi legjobbját, s volt harmadik. Ugyancsak a holnapi nap megpróbálják bepótolni az egy futam után pénteken a rossz időjárás (szél és köd) miatt törölt kombinációt is.

A férfiak versenyében az osztrák Marcel Hirscher nyerte az első futamot Pinturault és a német Stefan Luitz előtt, ám a másodikban három komoly hibája is volt, ráadásul beleakadta a kezébe az egyik kapu zászlója, amit elég hosszan cipelt még magával, így végül visszacsúszott a harmadik helyre.

 

ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
Női szuper-G
1. Jasmine Flury (svájci) 1:02.59
2. Michelle Gisin (svájci) +0.10
3. Tina Weirather (liechtensteini) +0.16
...
47. Miklós Edit (magyar) +3.18
Az összetett vk állása:
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 521
2. Viktoria Rebensburg (német) 376
3. Tina Weirather (liechtensteini) 294
...
69. Miklós Edit (magyar) 18
VAL D'ISÉRE (FRANCIAORSZÁG)
Férfi óriás-műlesiklás
1. Alexis Pinturault (francia) +1.51:18
2. Stefan Luitz (német) +0.28
3. Marcel Hirscher (osztrák) +0.54
Az összetett vk állása:
1. Kjetil Jansrud (norvég) 249
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 245
3. Beat Feuz (svájci) 208

 

Legfrissebb hírek

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Téli olimpia: Úry Bálint és az óriás-műlesiklás bajnoka is kiesett a szlalom első futamában

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 11:20

Brignone duplázott, Tóth Zita 40. a női órás-műlesiklásban

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 14:59

Először nyert téli aranyat Brazília, Úry Bálint a 32. óriás-műlesiklásban – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 15:01

Brazil vezetés férfi óriás-műlesiklásban, Úry Bálint a 33. az első futamban – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 11:45
Ezek is érdekelhetik