Dopping: újabb három szocsi éremtől fosztották meg az oroszokat

MTI MTIMTI MTI
2017.11.24. 16:22
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az országot érintő doppingbotrányban ezúttal két orosz bobost – közte a Szocsiban kétszeres ötkarikás bajnok Alekszandr Zubkovot –, valamint két gyorskorcsolyázót fosztott meg eredményeitől, és tiltott el a további olimpiáktól.

A NOB pénteki közleménye szerint a jelenleg az Orosz Bobszövetség elnökeként dolgozó Zubkov soha többet nem vehet részt az ötkarikás játékokon, és Szocsiban nyert aranyérmeitől is megfosztották.
Ugyanezt a büntetést szabták ki Olga Fatkulinára, aki a női gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyében nyert ezüstérmet a 2014-es téli játékokon.

A másik két érintett sportoló a korábban nyári olimpián atlétikában ezüstérmes, később bobra váltó Olga Sztulnyeva, illetve Alekszandr Rumjancev.

Az újabb fejlemények után a szocsi éremtáblázatot eredetileg 13 aranyéremmel megnyerő oroszok visszaestek Norvégia és Kanada mögé a harmadik helyre.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, amely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el. Jelenleg sorra tiltják el az orosz versenyzőket a szocsi téli olimpián vett mintájuk újraelemzése alapján, az oroszok pjongcsangi részvételéről pedig december 5-én dönt a Nemzetközi Olimpiai bizottság.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2 órája

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
5 órája

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
Tegnap, 18:39

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50

Kerékpár: pozitív lett Makrai Bálint doppingtesztje

Kerékpár
2026.04.17. 09:20

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32
Ezek is érdekelhetik