Gyorskorcsolya Eb: Kramer nyert összetettben, Nagy Konrád 19.

MTI MTIMTI MTI
2017.01.08. 18:57
A holland Sven Kramer nyerte a Heerenveenben rendezett gyorskorcsolya Európa-bajnokság összetett versenyét, amelyben az egyedüli magyar induló, Nagy Konrád 19. lett.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok 5000 és – a legjobb nyolcat felvonultató – 10 000 méteren bizonyult a leggyorsabbnak, 1500 méteren pedig második lett, így az is belefért számára, hogy 500 méteren csak a nyolcadik időt érte el. A 30 éves Kramer pályafutása kilencedik Eb-aranyát nyerte. Mögötte honfitársa, Jan Blokhuijsen lett a második és a belga Bart Swings a harmadik.

Nagy Konrád a legrövidebb táv 11. és a gyengén sikerült 5000 méter 21. helye után a 21. pozícióból várta a vasárnapi folytatást, melynek során a legerősebb számának számító 1500 méteren 1:49.54 perccel a 12. időt érte el, s ezzel két helyet javítva 19. lett a kontinensviadalon.

Vasárnap fejeződött be a nők sprintversenye is, amelyet a cseh Karolína Erbanová nyert meg úgy, hogy a két-két 500 és 1000 méteres futam mindegyikén második lett. A rövid pályás gyorskorcsolyában is remeklő holland Jorien ter Mors szerezte meg az ezüst- és az orosz Olga Fatkulina a bronzérmet.

Legfrissebb hírek

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Norvég győzteseket avattak a gyorskorcsolyázók összetett vb-jén

Téli sportok
2026.03.08. 18:45

Gyorskorcsolya: Stolz vezet az első nap után az összetett-vb-n

Téli sportok
2026.03.07. 18:13

Gyorskorcsolya sprint-vb: két holland aranyérem, Bejczi Botond a 24.

Téli sportok
2026.03.06. 22:45

„Édesanyámtól hozom a derűmet” – hatvanéves lett Hunyady Emese

Téli sportok
2026.03.04. 07:18

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kim Minseok a hetedik hely után: Bocsánatot kérek a szövetségtől és a magyar emberektől!

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 18:59
Ezek is érdekelhetik