Alpesi sí: szalagszakadás, levált csont – itt a diagnózis Miklós Edit bukása után

Zsoldos Barna jelenti Altenmarkt-ZauchenseébőlZsoldos Barna jelenti Altenmarkt-Zauchenseéből
2017.01.15. 15:58
null
Az elindulásnál még minden rendben volt, aztán rémálommá vált Miklós Edit napja (Fotó: Manfred Laux/ Lauxfoto Salzburg)
Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó munkatársának, Zsoldos Barnának elmondta, hogy Miklós Editnek szalagszakadása van.

 

„A jobb térdében diagnosztizáltak szalagszakadást, amelynek következtében egy darab csont is levált, és porcsérülést is szenvedett. Már átvitték arra magánklinikára, ahol doktor Schenk fogja műteni, aki korábban is operálta a térdét, ami után nagyon gyors volt a rehabilitáció” – mondta Kaszó a Nemzeti Sportnak.

„Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a következő szezonra már egészséges lehet, mert a hasonló sérüléseknél hat hónapot szoktak kihagyni. Edit nagyon jó fizikai állapotban van, ezért kevésbé valószínű, hogy sokat veszítene fittségéből. Nagyot bukott, edzője azt mondta, mások rég elájultak volna hasonló baleset után, a helyzetét pedig tovább rontotta, hogy Fanchini szállítása miatt a mentőhelikopter is késve érkezett meg hozzá. A szakértők szerint meredekebb szakaszon leoldottak volna a lécek, ezen a lapos részen viszont pont rosszul jött ki a szög, ez sajnos megesik néha.”

„Noha Edit nagyon fájlalja a történteket, már jókedvű, és ő is azt reméli, hamar visszatérhet. Szomorúak vagyunk, mert esélyes lett volna a dobogóra a St. Moritz-i világbajnokságon, az olimpiára viszont már egészségesen érkezik meg, és hiszek benne, hogy ebből az egészből megerősödve fog kikerülni.”

Mint ismert, a vasárnap délelőttre halasztott lesiklóedzésen Miklós Edit bukott, ami után a sokkos állapotba kerülő versenyzőt mentőhelikopterrel vitték el a hegyről. A súlyos sérülések ellenére Miklós a kórházból már képet is posztolt a Facebook-oldalára.

Legfrissebb hírek

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Téli olimpia: Úry Bálint és az óriás-műlesiklás bajnoka is kiesett a szlalom első futamában

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 11:20
Ezek is érdekelhetik