Pjongcsang 2018: Jan Hudec cseh színekben indulhat

Vágólapra másolva!
2016.12.07. 16:39
A kanadaiak olimpiai bronzérmes alpesi sízője, Jan Hudec a 2018-as téli játékokon – sikeres kvalifikáció esetén – már cseh színekben indulhat.

A 35 éves versenyző azok után folyamodott országváltási kérelmével a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB), hogy a kanadai szövetség nem nevezte őt az idei világkupaszezonra.

Hudec – aki az egykori Csehszlovákia morvaországi, tehát cseh részén született, majd családjával ötéves korában költözött Kanadába – az elmúlt szezonban térdműtétje miatt mindössze egy vk-futamon tudott rajthoz állni.

A korábban két világkupafutamot megnyerő síelő húsz év után nyert olimpiai érmet alpesi síben Kanadának, amikor a 2014-es, szocsi olimpián harmadik lett szuperóriás-műlesiklásban.

A 2007-es vb-n lesiklásban ezüstérmes Hudecen kívül a 2010-es és a 2014-es téli játékokon még osztrák színekben induló sífutó, Katerina Smutna is a cseh csapatot erősítheti Pjongcsangban.

A NOB szabályozása szerint egy versenyzőnek három évet kell kihagynia, mielőtt más ország színeiben indulhatna nemzetközi versenyeken, ám ha a NOB mellett az adott országok olimpiai bizottságai, valamint a nemzetközi sportági szövetség is áldását adja az országváltásra, akkor ez a hároméves időtartam csökkenthető, vagy teljesen eltörölhető.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
11 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
14 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
14 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
15 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01
Ezek is érdekelhetik