Alpesisí-vk: Miklós Edit 10. lett, Stuhec meglepő sikere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.02. 23:08
Miklós Edit kifejezetten jól, tizedik hellyel rajtolt a női alpesi síelők 2016–2017-es világkupaidényének első lesikló futamán, amelyet nagy meglepetésre a szlovén Ilka Stuhec nyert meg a kanadai Lake Louise-ban.

A 28 éves magyar síző a 6-os rajtszámmal vágott neki a pályának, amelyet nagyobb hiba nélkül teljesített, talán egyszer sodródott le az ideális ívről. Csúszásával sikerült élre állnia, ugyanis 1:47.07 perces idejével 14 századdal gyorsabbnak bizonyult az addig vezető liechtensteini Tina Weirathernél.

A szám olimpiai hetedik helyezettje ugyanakkor nem örülhetett sokáig, mert rögtön a következő induló, a Szocsiban bronzérmes svájci Lara Gut jócskán, közel egy másodperccel megjavította az idejét.

Később még nyolcan megelőzték Miklós Editet, köztük Stuhec, akinek 1:45.48 perccel elért sikere bombameglepetés tekintve, hogy korábban nemhogy futamgyőzelme nem volt vk-versenyen, de még dobogóra sem állhatott. Eddigi legjobb szereplését, egy negyedik helyet három éve érte el szuperóriás-műlesiklásban.

Miklós Edit teljesítménye azért különösen értékes, mert hagyományosan gyengébben szokta kezdeni az idényt. Eddigi legjobb helyezése Lake Louise-ban a 22. hely volt, amit tavaly ért el, ezt most jócskán felülmúlta. A tizedik helyért 26 pontot kapott a vk-sorozatban.

Lake Louise-ban szombaton még egy lesikló futamot rendeznek, majd vasárnap szuperóriás-műlesiklásra kerül sor.

ALPESISÍ VILÁGKUPA, LAKE LOUISE
Női lesiklás

1. Ilka Stuhec (szlovén) 1:45.48 perc
2. Sofia Goggia (olasz) 1:45.70
3. Kajsa Kling (svéd) 1:45.79
...10. Miklós Edit 1:47.07
A vk összetett állása 5 futam után (még 32 van hátra): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 338 pont, 2. Goggia 185, 3. Wendy Holdener (svájci) 168, ...39. Miklós 26

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
2025.12.28. 16:59
Ezek is érdekelhetik