Alpesi sí: Miklós a döntőre szuper-óriásműlesiklással „melegít”

MTI MTIMTI MTI
2016.03.11. 13:55
Rajthoz áll a svájci Lenzerheidében szombati szuper óriás-műlesikló világkupa-versenyen Miklós Edit, aki aztán szerdán a St. Moritz-i vk-döntőben lesz érdekelt lesiklásban.


Az olimpiai hetedik síző most 11. a lesiklás vk-pontversenyében. St. Moritzban meg akarja ismételni tavalyi eredményét, akkor ugyanis harmadik lett a viadalon.

Az olimpiai hetedik síző most 11. a lesiklás vk-pontversenyében. St. Moritzban meg akarja ismételni tavalyi eredményét, akkor ugyanis harmadik lett a viadalon.

„Ez a legkedvesebb pályám, mivel itt volt az első dobogós helyezésem, de ugyanitt szereztem meg 2012-ben az első világkupapontomat is, sőt, a jövő évi világbajnokságot is ezen a pályán rendezik” – idézte a csíkszeredai születésű sízőt a magyar szövetség pénteki közleménye.

Miklós Edit hozzátette: a St. Moritz-i egy klasszikus lesiklópálya, amelyben meredek és lapos szakaszok is vannak, és „szép nagy íveket lehet húzni rajta”.

„Ugyan még nem álltam dobogón idén, de nem vagyok csalódott emiatt, hiszen az volt a célom a szezon elején, hogy folyamatosan az első tizenöt között legyek lesiklásban, és ez majdnem mindig teljesült. St. Moritzban, a döntőn van esélyem arra, hogy dobogós helyen végezzek, amiért mindent megteszek” – nyilatkozta Miklós Edit, aki a szombati szuper óriás-műlesiklásban pontszerző helyen, azaz az első 30 között akar zárni.

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
15 órája

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik