Alpesisí-vk: sínnel a kezén versenyez Miklós Edit

MTI MTIMTI MTI
2015.01.08. 13:36
Sínnel a kezén versenyez Miklós Edit Bad Kleinkirchheimben, a női alpesi sízők világkupa-sorozatának következő állomásán.

A tavalyi olimpián lesiklásban hetedik helyezett versenyző december közepén a Val d'Isere-i vk-viadal edzésén sérült meg. Ezt követően még két futamon rajthoz állt, majd kisebb műtéten esett át Ausztriában, melynek során összevarrták az elszakadt ínszalagot az ujjában.

„Három évvel ezelőtt versenyeztem itt, ez egy eléggé meredek, technikás pálya, de kellemes emlékek fűznek hozzá, mivel itt indulhattam először magyar színekben világkupaversenyen” – olvasható a csíkszeredai születésű síző nyilatkozata a magyar szövetség csütörtöki tájékoztatójában.

Miklós Edit a sérüléséről annyit mondott, hogy a napokban lekerült róla a kötés, ám még mindig sínnel a kezén síel. Az orvosok szerint szépen javul a hüvelykujja, elég jól tudja mozgatni, túlerőltetnie azonban nem szabad.

Szombaton lesikló, vasárnap pedig szuper óriás-műlesikló futam vár a mezőnyre.

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
9 órája

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik