Alpesisí-vk: hazai siker született Äréban női műlesiklásban

2014.12.13. 14:00
A svédországi Ärében női műlesiklófutammal folytatódott szombaton az alpesisí-világkupa. A győzelmet a hazai szurkolók legnagyobb örömére a svéd Maria Pietilä-Holmner szerezte meg a szlovén Tina Maze, illetve az ugyancsak svéd Frida Hansdotter előtt.

Az első futam után is Pietilä-Holmner állt az élen, 22 századmásodperccel megelőzve Mazét és 43-mal Hansdottert. de az első tíz helyezett egy másodpercen belül ért célba.

Köztük volt az olimpiai bajnok amerikai Mikaela Shiffrin is, aki az első futamban még csak a hatodik helyen zárt, a másodikban viszont ő lett a leggyorsabb. Ezzel azonban csak két helyet tudott előrelépni, mert Hansdotter és Maze is meg tudta előzni.

Végül következett Pietilä-Holmner, aki ugyan adott el az előnyéből Mazéhoz képest, hat századmásodperc azonban így is maradt belőle, így hazai pályán megszerezte az első helyet.

Alpesisí-vk, Äre (Svédország)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Maria Pietilä-Holmner (svéd) 1:43.65 perc
2. Tina Maze (szlovén) +0.06 mp
3. Frida Hansdotter (svéd) +0.32
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 560 pont
2. Anna Fenninger (osztrák) 303
3. Kathrin Zettel (osztrák) 290
...
83. Miklós Edit (magyar) 6

Legfrissebb hírek

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01
Ezek is érdekelhetik