Miklós Edit: A pesszimista hangok nem érdekelnek

2014.03.02. 18:20
null
Miklós Edit újabb emlékezetes eredményt produkált (Fotó: Action Images)
A svájci Crans Montanában lesiklással folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. Miklós Edit minden idők legjobb magyar helyezését produkálva az ötödik helyen zárt. A síző a futam után elmondta a Nemzeti Sportnak: szerinte sportszakmailag az olimpiaihoz hasonló eredmény a Crans Montanában elért 5. hely.

 

– Ahhoz képest, hogy múlt hétfőn még azt mondta, ebben az idényben már nem számít újabb nagy dobásra, végül is csupán sporttörténelmet írt…
– Igen, akkor még eléggé magával ragadott az olimpiai hangulat és az ünnepélyes fogadás. Azóta viszont volt egy-két szabadnapom, kicsit leülepedett bennem az eredmény, a hivatalos edzésen pedig rá tudtam hangolódni az új versenyre. Szerintem ezt ügyesen csináltam, nem hagytam, hogy az olimpiai forgatag elvegye a figyelmem.

– Miután az idény első versenyein még a pontszerzés sem jött össze, gondolta volna, hogy végül ez lesz élete szezonja?
– Legalábbis eddigi életem szezonja – ezt azért tegyük hozzá! De egyébként akkor is gondoltam, hogy összejöhet még az idény, mert ott nem volt velem az osztrák edzőm, utána pedig éreztem, hogy a nyári felkészüléshez képest versenyről versenyre fejlődök. Tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis összejön.

– Amikor Szocsi után rögtön az aranyérmet tűzte ki célul a következő olimpiára, voltak, akik lehurrogták „nagyképűsége” miatt. Úgy érzi, most nekik is bizonyított?
– Aki eddig nem hitt bennem, lehet, hogy ezután sem fog, de ez engem nem zavar. A lényeg, hogy én mit gondolok, és hogy a környezetemben dolgozók higgyenek bennem. A pesszimista hangok nem érdekelnek.

– Sportszakmai, illetve érzelmi szempontból hová sorolja a vasárnapi sikert?
– Körülbelül ugyanoda, ahová az olimpiai hetedik helyet. Talán annyi a különbség, hogy az olimpiára többen odafigyelnek, tehát az az eredmény mindenképp kellett, hogy megismerjenek az emberek. A vk-ötödik hely pedig sportszakmailag számít nagyon jó teljesítménynek.

HA KÍVÁNCSI ARRA, MIT MONDTAK A VERSENY UTÁN MIKLÓS EDITNEK A LEGYŐZÖTT VILÁGSZTÁROK, BOSSZANKODIK-E AZ ELSZALASZTOTT VK-FINÁLÉ MIATT, ÉS GONDOL-E MÁR A KÖVETKEZŐ SZEZONBAN ESEDÉKES KIEMELT TÁMOGATÁSRA, OLVASSA EL A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
8 órája

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik