Szocsi 2014: Kanada történelmi mesterhármasa curlingben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.21. 16:47
Kanada fölényes győzelemével ért véget a férfi curlingtorna döntője. A sportág legutóbbi két olimpiai bajnoki címét is megnyerő ország a fináléban 9–3-ra nyert Nagy-Britannia ellen.

Már a döntő elején látszott, hogy a két csapat között nagy a tudáskülönbség. A juharlevelesek pillanatok alatt jelentős előnyre tettek szert, a harmadik end után már négy ponttal vezettek. A britek képtelenek voltak egy pontnál többel megnyerni egy játékot. Sokat hibáztak, Kanada különösebb erőlködés nélkül tartotta kézben az irányítást.

A nyolcadik end után már 9–3-ra vezettek, a britek nem látták értelmét a folytatásnak, így a maradék két endet nem játszották le.

A curling történetében először fordult elő, hogy egy olimpián a férfiaknál és a nőknél is ugyanaz a nemzet nyerte meg az aranyérmet. Emellett először fordult elő, hogy egy ország egymás után háromszor végzett az első helyen.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
Curlingtorna. Férfiak. Döntő

Kanada–Nagy-Britannia 9–3
A végeredmény
1. Kanada
2. Nagy-Britannia
3. Svédország
4. Kína

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik