Szocsi 2014: Heidum Bernadett élvezte a zászlóvivői feladatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 11:55
Kifejezetten élvezte a zászlóvivői feladatot a Szocsiban zajló téli olimpia pénteki megnyitó ünnepségén Heidum Bernadett rövidpályás gyorskorcsolyázó.

„Annyira belelkesültem, hogy egyszer véletlenül rossz irányba indultam el, de gyorsan visszatereltek" – mondta szombaton az MTI-nek a váltó tagjaként 2009-ben Európa-bajnok versenyző, aki azt is elárulta, nem lepte meg a feladat, mert már hallott róla korábban, de nagyon örült neki és megtiszteltetésnek tartja.

A megnyitó ünnepségről azt mondta, tetszett neki, de kissé hideg volt, mert ők éppen ott ültek, ahol befújták a levegőt azért, hogy lobogjanak a zászlók.

Az egyaránt harmadik olimpiáján szereplő, szintén rövidpályás gyorskorcsolyázó Darázs Rózsa és Knoch Viktor is látványosnak tartotta az előadást. Mindketten hozzátették azonban, hogy számukra nem annyira volt élvezetes a produkció, mivel nem kaptak az eseményről előzetes forgatókönyvet, ráadásul olyan közel voltak a küzdőtérhez, hogy bizonyos látványelemeket kevésbé érzékeltek.

Darázs Rózsa szokatlannak nevezte azt, hogy Vlagyiszlav Tretyak jégkorongozó és Irina Rodnyina műkorcsolyázó végül kifutott az arénából az olimpiai lánggal, s így a stadionon kívül lobbantották fel a lángot.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
1 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
2 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
3 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
4 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
6 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
12 órája
Ezek is érdekelhetik