Szocsi 2014: Heidum 1000-en, Knoch és Liu 500-on indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.16. 15:24
Rövid pályás gyorskorcsolyában Heidum Bernadett indul női 1000 méteren, férfi 500 méteren Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor áll rajthoz a szocsi téli olimpia keddi versenynapján.

Darázs István szakágvezető vasárnapi tájékoztatása szerint a női váltó ugyancsak kedden esedékes B-döntőjében érdekelt magyar csapat összeállításáról legkorábban hétfő este döntenek.

Az 1500 méteren kilencedik és a múlt hét pénteki megnyitó ünnepségen magyar zászlóvivő Heidum, illetve Liu Shaolin és a harmadik olimpiáján szereplő Knoch kijelölése nem meglepetés azt figyelembe véve, hogy Darázs korábbi közlése szerint amennyiben nem jön közbe semmi váratlan, akkor azokat nevezik be az egyéni számokra, akik megszerezték a kvótát.

A női váltó az elődöntőben - Heidum, Keszler Andrea, Darázs Rózsa, Lajtos Szandra összeállításban - csalódást keltően szerepelt, de kedden az 5-7. helyért léphet jégre, azaz ha egyetlen riválist megelőz a futamban, akkor a sportág képviselői sorozatban harmadik olimpián érnek el pontszerző helyezést.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
4 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
4 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
5 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
16 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
18 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
19 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
19 órája
Ezek is érdekelhetik