Szocsi 2014: autó járt az orosz érmeseknek

MTI MTIMTI MTI
2014.02.27. 21:20
Mercedes autókat kaptak ajándékba csütörtökön az orosz államtól a szocsi téli olimpián érmet szerzett hazai sportolók. Negyvennégy orosz olimpikon vehette át Dmitrij Medvegyev miniszterelnöktől a fehér autók kulcsát.

A különböző osztályú (G, ML és GLK) és értékű, több millió rubelbe kerülő járműveket a Kreml fala mellett, a Vörös térre vezető Vasziljevszkij lejtőn sorakoztatták fel. Az aranyérmesek kapták a legdrágább autókat, míg az ezüst-, illetve bronzérmeseknek olcsóbb gépkocsi jutott.

Az ünnepélyes átadáson megjelent Vlagyimir Putyin orosz államfő is. A politikus hétfőn magas állami kitüntetésekkel ismerte el az olimpiai érmesek teljesítményét. Az orosz sportolók nagy összegű pénzjutalomban is részesültek.

A boldog autótulajdonosok között ott van Julija Lipnyickaja műkorcsolyázó is, aki a csapatversenyben ért el első helyezést, de ő még nem vezethet, hiszen csak 15 éves, így egyelőre az édesanyja ült a volán mögé. Hasonlóan járt Agyelina Szotnyikova is, aki fényes sikert aratva lett aranyérmes az egyéni versenyben, de ő „már" 17 esztendős, így nem kell sokat várnia a jogosítvány megszerzésére – írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap.

Az ajándék autókra nem tettek rendszámot, hanem az orosz válogatott jelzést és tulajdonosaik nevét írták rá.

Az orosz csapat a múlt vasárnap befejeződött szocsi téli olimpián első helyen végzett a nemzetek versenyében 13 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzéremmel.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
6 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
Tegnap, 16:02

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53