Szocsi 2014: olimpiai bajnok a vk-győztes szkeletonos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.14. 18:44
Elizabeth Yarnold győzelmével ért véget a női szkeletonosok versenye a szocsi téli olimpián. A brit versenyző nagy fölénnyel, majdnem egy másodperccel előzte meg az amerikai Noelle Pikus-Pace-t, valamint az orosz Jelena Nyikityinát.

Yarnold már a csütörtöki első futam után az élre állt, és innen már nem is adta át a vezetést senkinek. Minden menetben növelte előnyét, s kétszer is pályacsúcsot döntve magabiztosan szerezte meg első olimpiai bajnoki címét.

Yarnold nagy esélyesként indult a játékokon, hiszen korábban már megnyerte az összetett világkupát a 2013–2014-es szezonban.

Vancouverben Yarnold honfitársa, Amy Williams szerezte meg az aranyérmet, így most másodszor fordult elő a téli olimpiák történetében, hogy a britek egymást követő két játékokon is megnyerték ugyanazt a számot.

Korábban csak férfi műkorcsolyában fordult elő hasonló: 1976-ban Innsbruckban John Curry, majd négy évvel később Robin Cousins lett az első.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
Szkeleton. Nők.

1. Elizabeth Yarnold (Nagy-Britannia) 3:53.89
2. Noelle Pikus-Pace (Egyesült Államok) +0.97
3. Jelena Nyikityina (Oroszország) +1.41
4. Katie Uhlaender (Egyesült Államok) +1.45
5. Olga Potilicina (Oroszország) +1.51
6. Marija Orlova (Oroszország) +1.83

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik