„Baromság” - a téli olimpia első mémje - gif

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.10. 10:43
Ashley Wagner amerikai műkorcsolyázónő nem tudta palástolni, hogy jobb pontszámot remélt a rövid program után.

De nem így lett: annak ellenére, hogy szinte hibátlanul mutatta be a gyakorlatát, a bírók alaposan lepontozták, mindössze 63.10 pontot kapott. Kevesebbet, mint a japán Aszada Mao, aki pedig el is esett a program során.

Baromság – de legalább híres leszek (Forrás: deadspin.com)
Baromság – de legalább híres leszek (Forrás: deadspin.com)

A felvételeken és a képeken jól látszik, hogy nem erre számított: szó szerint leesett az álla, amikor meglátta a siralmasan alacsony pontszámot. Nem is tudta véka alá rejteni csalódottságát, edzője felé fordulva egy szimpla „baromság” szóval jelezte, hogy nem ért egyet az ítészekkel.

Úgy látszik, az amerikai csapat minden olimpiára tartogat nekünk egy grimaszkirálynőt: a Londonban ezüstérmet szerző tornász, McKayla Maroney is az internet sztárja lett egy szépen kivitelezett fintor után.

Ashley Wagner átváltozása (Fotók: Action Images)
Ashley Wagner átváltozása (Fotók: Action Images)
Ashley Wagner átváltozása (Fotók: Action Images)
Ashley Wagner átváltozása (Fotók: Action Images)
Ashley Wagner átváltozása (Fotók: Action Images)
Ashley Wagner átváltozása (Fotók: Action Images)
Legfrissebb hírek

Visszavonult a Milánóban aranyérmes japán műkorcsolyázó páros

Téli sportok
2026.04.17. 13:20

Feltöltődésre szánja a következő idényt Kagijama Juma olimpiai és vb-ezüstérmes műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.04.14. 11:26

Az olimpiai bajnok Fournier Beaudry, Cizeron kettős nyerte a jégtáncosok versenyét a műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2026.03.28. 22:19

Ilia Malinin sorozatban harmadszor aranyérmes a műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2026.03.28. 16:54

Nem futhat kűrt az Ignateva, Szemko kettős a műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2026.03.27. 18:16

Műkorcsolya-vb: ötödik a Pavlova, Sviatchenko páros

Téli sportok
2026.03.26. 23:09

Negyedik helyen a Pavlova, Sviatchenko páros a prágai műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2026.03.25. 23:01

Műkorcsolya-vb: Szakamoto vezet a női rövid program után

Téli sportok
2026.03.25. 17:26
Ezek is érdekelhetik