Északiösszetett-vk: Frenzel nem akadt legyőzőre Ramsauban

2013.12.15. 15:18
Az ausztriai Ramsauban folytatódott az északiösszetett-versenyzők világkupa-sorozata. A vasárnapi egyéni versenyt a német Eric Frenzel nyerte meg két norvég, Havard Klemetsen és Mikko Kokslien előtt.

A síugrást Klemetsen nyerte 96 és fél méteres ugrással, s így hét másodperccel előbb indulhatott neki a 10 kilométeres sífutásnak, mint a német Tobias Haug. Azonban az összetett világkupa címvédője, Frenzel is csak néhány másodpercre volt tőle, s az élmezőnyben toronymagasan ő a legjobb futó is.

Ahogyan az várható volt, gyorsan le is dolgozta hátrányát, ám ezúttal nem próbálta meg lerázni a többieket, hanem szépen bevártak még néhány versenyzőt. Ezt kihasználva többek között a japán Vatabe Akito is felzárkózott, s bár Frenzel az utolsó körben nagyobb iramra kapcsolt, a japán egy darabig tartani tudta vele a lépést.

A befutóra azonban elfáradt, így őt a többiek még utol tudták érni. Meglepő módon az üldözők közül Klemetsen lett a második, megelőzve a 32. helyről rajtoló honfitársát, a mezőny legjobb sífutójának tartott Kokslient.

Északiösszetett-vk, Ramsau (Ausztria)
GUNDERSEN-VERSENY
1. Eric Frenzel (német) 21:52.4
2. Havard Klemetsen (norvég) +5.3
3. Mikko Kokslien (norvég) +5.6
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Eric Frenzel (német) 326 pont
2. Vatabe Akito (japán) 221
3. Mikko Kokslien (norvég) 206

Legfrissebb hírek

Oftebro triplázott, a norvégok nyerték a csapatsprintet északi összetettben

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 14:56

A németek állnak az élen az ugrások után az északi összetett nagysáncos csapatversenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 11:50

Mindkét egyéni számot Jens Luraas Oftebro nyerte északi összetettben

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 14:28

Jamamoto kezdi az élről a sífutást az északi összetett nagysáncos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 11:13

Ezért nincs női északi összetett az olimpia programjában

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 15:29

Összeakadás után is norvég siker északi összetettben

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 14:33

Téli olimpia: Lamparter a hatodik helyről várja a síugrást északi összetettben

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 11:15

Északisí-vb: kettős norvég siker északi összetettben

Téli sportok
2025.03.08. 16:46
Ezek is érdekelhetik