Höfl-Riesch győzött kombinációban, Miklós a 19.

2013.02.08. 15:24
null
Maria Höfl-Riesch az olimpiai bajnoki cím mellé a világbajnoki titulust is begyűjtötte (Fotó: Action Images)
Maria Höfl-Riesch győzelmével ért véget a női szuperkombináció a schladmingi alpesisí-világbajnokságon. A német mögött a szlovén Tina Maze lett a második, az osztrák Nicole Hosp pedig a harmadik. Miklós Edit az előkelő 19. helyen végzett.

 

Pénteken a női szuperkombinációs számmal (lesiklás, majd műlesiklás) folytatódott a schladmingi alpesisí-világbajnokság. A mezőny tagja volt természetesen Miklós Edit is, aki jó esélyekkel indulhatott. A magyar versenyzőnek erőssége a lesiklás, legjobb eredményei ebben a szakágban születtek az évad folyamán. A világkupában már nyolc pontot szerzett – ez kitűnő teljesítménynek számít.

Az első, lesikló futamban Miklós Edit a 22. helyet szerezte meg a 47 induló közül, mindössze 2.15 másodperccel a győztes kettős, az osztrák Anna Fenninger és a szlovén Tina Maze mögött. A vezető duót mindössze öt századdal Elisabeth Görgl, egy másik osztrák követte, de a német Maria Höfl-Riesch és a svájci Lara Gut is csupán kéttizedes hátrányt szedett össze az élen állókhoz képest.

A műlesiklás előtt négyen jelezték, hogy nem vállalják a folytatást. Közülük hárman is Miklós Edit előtt voltak, így a legjobb magyar alpesi síelő joggal reménykedhetett további előrelépésben. Sajnos a műlesikló futama már nem sikerült olyan jól, de legalább célba ért, miközben többen is kiestek. Ennek köszönhetően Miklós javított, és végül az előkelő 19. pozícióban zárt.

A világbajnoki cím Höfl-Riesch és Maze között dőlt el. A német állt az élen, amikor a szlovén futama következett, már csak neki volt esélye az első hely átvételére. Maze mindent beleadott, de nem tudott riválisáéhoz hasonló tempót síelni, és 46 százados hátránnyal zárt.

Höfl-Riesch az olimpiai bajnoki címe mellé most már a világbajnoki elsőséget is begyűjtötte ebben a szakágban.

Szombaton a férfiak lesiklóversenyével folytatódik a program.

ALPESI SÍ, VILÁGBAJNOKSÁG, SCHLADMING (AUSZTRIA)
Női szuperkombináció (lesiklás + műlesiklás)
1. Maria Höfl-Riesch (német)
2:39.92
2. Tina Maze (szlovén)+0.46
3. Nicole Hosp (osztrák)
+1.00
…19. Miklós Edit
+7.26

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
18 órája

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 13:34

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54
Ezek is érdekelhetik