Téli sportok: nyolc sportág a vasárnapi Snow Dayen

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 18:44
Számos ingyenes program mellett nyolc téli sportággal ismerkedhetnek meg január 20-án az eplényi Nordica Síarénába kilátogatók, a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Snow Day alkalmával. A program szerint 11 órakor rajtol.

„Rengeteg hó esett a napokban a síaréna pályáira, ennek ellenére az Eplénybe vezető utak jól járhatóak. A korábbi évek tapasztalatai alapján két-három ezer résztvevőre számítunk vasárnap, a versenyeken indulók mellett családokat, fiatalokat, akár mozgásukban korlátozottakat is szeretettel várunk. Aki »csak« síelni vagy snowboardozni jön, annak is lesz elengedő helye, mert a pályát teljes szélességében sehol nem zárjuk le, a hetes pályának is csak a felét, 9–13 óráig” – mondta a szervező Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület részéről Barbai Áron ötletgazda-főszervező.

A programokon a részvétel ingyenes, a sílift 6 éves korig ezen a napon térítésmentes, 10 éves korig pedig 50 százalékos kedvezménnyel lehet igénybe venni; a versenyzők további kedvezményre jogosultak.

A látogatók megismerkedhetnek a kutyaszánnal, a jégszobrászattal, a sífutással, a telemark, alpesi és freestyle sízéssel, az alpesi és freestyle snowboardozással; érdekességként a ratrakolással.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01

Négysáncverseny: Domen Prevc fölényesen nyerte az első állomást

Téli sportok
2025.12.29. 19:22

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
2025.12.26. 18:57

Alpesisí-vk: meglepetésre a cseh Jan Zabystran győzött szuper-óriásműlesiklásban

Téli sportok
2025.12.19. 15:00

Majdnem nyolc év után világkupafutamot nyert Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.12.12. 12:15

Curling Eb: megszerezte első győzelmét a magyar férfiválogatott

Téli sportok
2025.11.25. 11:08

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 18. lett 1000 méteren

Téli sportok
2025.11.22. 10:08

Milánó 2026: véglegesítették az olimpiai lángváltó útvonalát

Téli sportok
2025.11.18. 17:08
Ezek is érdekelhetik