R. p. gyorskori: eddig 168 nevező a debreceni vb-re

MTI MTIMTI MTI
2013.01.27. 13:36
Az első nevezési határidő lejártáig 32 ország 168 gyorskorcsolyázóját nevezték a Debrecenben március 8. és 10. között sorra kerülő rövid pályás világbajnokságra.

A szervezőbizottság vasárnapi közleménye szerint a sportág legjobbjai, így az olimpiai és világbajnokokat, valamint világcsúcstartókat felvonultató kínaiak, dél-koreaiak, amerikaiak és kanadaiak mellett öt olyan európai ország – Belgium, Dánia, Litvánia, Svédország és Szerbia – is bejelentkezett, amely tavaly a sanghaji vb-n, vélhetően költségkímélés szándékával, nem vett részt.

A januárban rendezett malmői Európa-bajnokságon a férfiaknál egyéni összetettben győztes holland Freek van der Wart és honfitársa, a tavaly Eb-t nyert Sjinkie Knegt szintén ott lesz Debrecenben.

A magyar szövetség (MOKSZ) a férfiaknál a friss Eb-bronzérmes váltó tagjait, Knoch Viktort, Liu Shaolin Sándort, Béres Bencét és Burján Csabát nevezte, kiegészítve a csapatot Lóth Dávid Manóval, Oláh Bencével és Nagy Konráddal. A nők mezőnyében Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Keszler Andrea, Darázs Rózsa, Kónya Zsófia és Tóth Patrícia képviseli majd Magyarországot.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Korábbi NB I-es játékossal keserítené meg a debreceniek életét a harmadik ligás gödöllői együttes

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 10:07

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Egri Imre: Nagyon feldobott, amikor szólt a mester, hiszen eljött a pillanat, amire vártam

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 14:24

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 13:59

Közel 50 lövés, öngól, Szendrei-dupla: hatgólos thrillert nyert meg Pakson a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 22:00