Curling: a férfiak hajszálra a csehek elleni bravúrtól

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 17:19
A svédországi Karlstadban zajló curling Európa-bajnokságon első ízben a magyar férfi és női válogatott is a legjobbak között indulhat. Férfi csapatunk hétfő délután Csehországgal mérkőzött, és 7–5-ös vereséget szenvedett.

Ezúttal a mieink szereztek kétpontos vezetést a második endben, igaz, ezt gyorsan egalizálták a csehek. A negyediket aztán megint két ponttal nyerték meg a mieink, s erre már csak egy ponttal tudott válaszolni az ellenfél. Aztán egy pont ide, egy pont oda, s két enddel a vége előtt a mieink úgy vezettek kettővel, hogy ők dobhattak utoljára.

Sajnos azonban a kilencedik endet egy nagy hiba után a csehek el tudták rabolni, ráadásul három ponttal, így még az extra endhez is kétpontos magyar sikerre lett volna szükség a tizedikben. Ez nem sikerült, így az utolsó köveket már el sem dobták, s így maradt a 7–5-ös cseh győzelem.

Férfi válogatottunk legközelebb kedd reggel 8 órakor lép pályára az ugyancsak nyeretlen németek ellen. Női csapatunkra viszont ma vár még egy meccs: 19 órától Dániával mérkőznek majd.

CURLING EB, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG)
Férfi csoportmérkőzések, 5. forduló
Csehország–Magyarország 7–5
Oroszország–Franciaország 6–5
Svájc–Dánia 8–5
Svédország– Németország 9–2
Skócia–Norvégia 7–6
Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Ülőröplabda Eb: magyar vereség a nyitányon

Röplabda
2025.07.28. 15:09

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Vitorlázás: Érdi Mária Los Angelesben készül az Eb-re

Egyéb egyéni
2025.06.30. 15:29

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:05

Huszonöt éremmel zártak a mieink a szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.26. 09:11

Skócia nyerte a férfi curling-világbajnokságot

Téli sportok
2025.04.07. 07:55
Ezek is érdekelhetik