Síugrás: nem volt jobb a németeknél Kuusamóban

Vágólapra másolva!
2012.11.30. 18:51
Németország nyerte meg a szezon első síugró csapatversenyét a férfiaknál. Az Andreas Wellinger, Michael Neumayer, Richard Freitag, Severin Freund összeállítású csapat 5.3 ponttal előzte meg az osztrák kvartettet.

Az új világkupaszezonban már rendeztek csapatversenyt, mégpedig Lillehammerben, de az vegyes volt, vagyis két-két nő és férfi alkotott egy csapatot. Kuusamóban a férfiak külön szerepeltek.

No, de ki nyer? Talán a norvégok , a németek és az osztrákok kiemelkedtek a mezőnyből, már ami az esélyességet illeti. Mert például a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammann hiába ugrik ismét remek formában, honfitársai meg sem közelítik az ő szintjét, így eleve esélytelenek a csapatok között.

Az első négy sorozat, vagyis az első négy ugró után kisebb meglepetésre a szlovének álltak az élre, megelőzve a németeket. A norvégok a harmadik helyen, míg az osztrákok - és ez ár jóval nagyobb meglepetés - csak a negyedik pozícióból várhatták a második négyes sorozatot, ráadásul igen jelentős ponthátránnyal.

Aztán egy csapásra megváltozott minden. A szlovénoknál Robert Kranjec iszonyút ugrott, és így az ötödik sorozat után rögtön vissza is estek a negyedik helyre. A hetedik kör után a németek meggyőző fölénnyel vezettek az osztrákok előtt, a szlovének és a norvégok a harmadik helyért csatáztak.

Az utolsó sorozatban a németeknek, egészen pontosan Severin Freundnak egy biztonsági ugrás is elég volt a végső győzelemhez.

SÍUGRÓ VK, KUUSAMO (FINNORSZÁG)
Csapatverseny (HS: 142 méter, rekord: 147 méter (Gregor Schlierenzauer, 2007)
1. Németország (Andreas Wellinger, Michael Neumayer, Richard Freitag, Severin Freund) 1104.1 pont
2. Ausztria (Wolfgang Loitzl, Manuel Fettner, Gregor Schlierenzauer, Thomas Morgenstern)
1098.8
3. Szlovénia (Robert Kranjec, Jurij Tepes, Jaka Hvala, Peter Prevc)
1064.4

 

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
13 órája

Világrekorder, korszakos legenda, olimpiai érmes és a jövő reménysége – tíz síugró, akire érdemes figyelni a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.31. 13:11

Hihetetlen jelenetek, egy esernyő fosztotta meg a szlovénokat a sírepülő-vb-aranytól – videó

Téli sportok
2026.01.25. 20:33

A ruhabotrány után három norvég szakembert eltiltott a Nemzetközi Síszövetség

Téli sportok
2026.01.15. 15:31

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.14. 12:25

Síugró-vk: Kaszaj Noriaki ötvenhárom évesen indul Szapporóban

Téli sportok
2026.01.12. 14:15

Négysáncverseny: Domen Prevc óriási fölénnyel nyerte meg az összetettet

Téli sportok
2026.01.06. 19:18

A Négysáncverseny második állomásán is Domen Prevc nyert

Téli sportok
2026.01.01. 16:55
Ezek is érdekelhetik