Gyorskorcsolya: visszavonul Anni Friesinger-Postma

MTI MTIMTI MTI
2010.07.14. 13:09
Bejelentette visszavonulását Anni Friesinger-Postma, a németek háromszoros olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója.

A 33 éves sportoló jobb térdét márciusban operálták meg, s akkor még úgy nyilatkozott: bízik a gyors felépülésben, valamint abban, hogy a németországi Inzellben 2011 márciusában sorra kerülő világbajnokságon rajthoz állhat.

...és a férfimagazinok fotóin is népszerű
...és a férfimagazinok fotóin is népszerű

„Akik ismernek, tudják: mindent megtettem azért, hogy Inzellben még egyszer ott lehessek a startnál – fogalmazott szerdán Friesinger-Postma. – El kell azonban fogadnom, hogy a térdizületeim állapota miatt fel kell hagynom az élsporttal. Természetesen nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de mostantól már csak az előttem álló feladatokra koncentrálok, amelyeket teljes erőbedobással szeretnék végezni."

A gyorskorcsolyázó összesen öt olimpiai érmet szerzett karrierje során: 2002-ben, Salt Lake City-ben az 1500 méteres távon diadalmaskodott, majd 2006-ban, Torinóban és 2010-ben, Vancouverben is tagja volt az üldözéses csapatversenyben győztes német együttesnek. Ezek mellett 1998-ban, Naganóban 3000 méteren és 2006-ban, Torinóban 1000 méteren bronzérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
17 órája

Francia egyeduralom, különleges olimpia és két tragédia – ilyen volt a biatlonidény

Képes Sport
2026.04.02. 14:45

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Norvég győzteseket avattak a gyorskorcsolyázók összetett vb-jén

Téli sportok
2026.03.08. 18:45

Gyorskorcsolya: Stolz vezet az első nap után az összetett-vb-n

Téli sportok
2026.03.07. 18:13

Gyorskorcsolya sprint-vb: két holland aranyérem, Bejczi Botond a 24.

Téli sportok
2026.03.06. 22:45

„Édesanyámtól hozom a derűmet” – hatvanéves lett Hunyady Emese

Téli sportok
2026.03.04. 07:18
Ezek is érdekelhetik