Vancouver 2010: hetedik olimpiájára készül az olasz szánkós

Vágólapra másolva!
2010.01.14. 14:06
null
Huber egy lépésre áll az egyedülálló rekordtól (Fotó: Action Images)
Hetedik alkalommal állhat rajthoz téli olimpián Wilfried Huber olasz szánkós, ha a vasárnapi oberhofi Világkupa-futamon biztosítja részvételét a február 12-én kezdődő vancouveri játékokon.

A 39 esztendős sportoló ezzel egyedülálló rekordot állíthat fel, és olyan nagyságokat utasíthat maga mögé, mint a háromszoros olimpiai bajnok német szánkós, Georg Hackl, a szintén német sífutó, Jochen Behle, vagy a finnek sífutó legendája, Harri Kirvesniemi. Ők egyformán hat-hat ötkarikás eseményen vettek részt pályafutásuk során.

Huber olimpián 1988-ban, Calgaryban debütált, egyéniben egyszer sem szerzett ötkarikás aranyat, azonban az 1994-es lillehammeri játékokon Kurt Bruggerrel párban győzni tudott. A világbajnokságokon két ezüst- és öt bronzérmet nyert, ezek mellett egy Európa-bajnoki arany, két ezüst és egy bronz gyarapítja éremgyűjteményét.

"Nagyszerű lenne hetedszer is részt venni az olimpián, de ehhez még ki kell harcolnom a részvételt – mondta a veterán szánkós. – Akárhogyan is lesz, annyi biztos, hogy a szezon után befejezem a pályafutásomat."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik