Futball Eb: rendezők fent és lent

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 09:16
Először is, amit nem lehet elégszer ismételni: gratulálok és köszönöm a magyar labdarúgó-válogatott minden tagjának az Európa-bajnokságra való kijutást! Vessünk most egy pillantást az Eb végleges mezőnyére és a rendezők helyzetére is.

Kezdjük azzal, hogy a tizenkét rendezőből három olyan is lesz, amelyiknek nem sikerült a kvalifikáció: mondhatni, ők az igazi „lúzerek”, akiknek csorog a nyáluk, miközben mások játszanak náluk Eb-meccseket. Mi sem álltunk messze ettől, de szerencsére végül a triviális Azerbajdzsán mellett Írország és Románia lett még kimaradó, vélhetően persze utóbbiért kevés magyar szurkoló ejt könnyeket...

A szokásos rivalizálás mellett azt se felejtsük el, hogy a bukaresti nemzeti stadiont már 2011-ben megnyitották, amikor mi még csak álmodoztunk hasonló arénáról, és egy évvel később már Európa-liga-döntőt is játszottak benne. Amikor az UEFA meghirdette a több országban rendezendő 2020-as Eb-koncepciót, akkor szinte biztosnak tűnt, hogy Bukarest lesz az egyik kelet-európai helyszín, így a mi Puskás-makettünk sikere még ingatag volt. De a korábbi Eb-pályázatainkkal ellentétben most az UEFA hitt abban, hogy stadion is lesz a makettből (bár Csányi Sándornak át kellett élnie kellemetlen perceket Nyonban, amikor lassabban haladt az építkezés a tervezettnél), és minden jó, ha jó a vége: mi is megyünk az Eb-re, és az Eb is jön hozzánk. És jön majd az Európa-liga-döntő ide is, ezzel Bilbao maradt az egyetlen olyan Eb-stadion a 12-ből, amelyikben még nem rendeztek európai kupadöntőt és a jövőben sincsen még ismert fináléjuk.

A csoportok sorsolásakor nekünk rendezői szempontból kétségkívül szerencsénk volt, hiszen a francia–portugál párosért akkor is érdemes lett volna kimenni a meccsekre, ha a magyar csapat nem jutott volna ki. (Narrátor: De kijutott!) Ritkábban ejtünk szót a negyedik budapesti meccsről, a nyolcaddöntőről, ahol a sorsolás szerint a C-csoport győztese játszik majd a D-, E- vagy F-négyes harmadik helyezettjével. Legnagyobb valószínűséggel ez Hollandia budapesti fellépését jelenti, mivel ők a C favoritjai, tehát egy újabb sztárválogatott érkezhet hozzánk. Nem mellesleg, ha a magyar válogatott harmadik helyen tovább tud jutni a csoportból (ami ezzel a sorsolással az álmok netovábbjának tűnik), akkor szerencsés esetben akár maradhat is Budapesten a nyolcaddöntőre.

A románok már nem lelkesednek ennyire a sorsolásukért: a C-csoportban ugyanis a hollandok mellett Ausztria, Ukrajna és Észak-Macedónia van, utóbbi három csapat vívja az egymás elleni meccseit Bukarestben. Nem ők jutnak először az eszünkbe, ha közönségvonzó válogatottakra gondolunk, az egyetlen pozitívum a románok számára az lehet, hogy legalább földrajzilag közel van hozzájuk mindegyik vendégük, így az ő szurkolóik nagy számban mehetnek el. Némi kárpótlásul azért a bukaresti nyolcaddöntőben a mi csoportunk győztese játszik majd, vagyis várhatóan a német–francia–portugál trió egyike – de persze ha végül mi nyernénk a csoportot, a bukaresti telt ház akkor is garantált.

Az írek helyzete annyiból hasonlít a románokéhoz, hogy ők is a play-off elődöntőjében buktak el, pedig ők is egy ősi riválissal vívhatták volna a döntőt – Észak-Írországgal... Ehelyett Svédországot, Lengyelországot és Szlovákiát nézhetik nyáron a dublini stadionban. Ez azért valamivel jobb hármasnak tűnik, mint a románoké, és azt se felejtsük el, hogy Dublinhoz igen közel van két másik helyszín, Glasgow és London is, ami növelheti a dublini szurkolói forgalmat, és az íreknek is hagy választási lehetőséget, ha esetleg más meccset néznének élőben. A csúcs pedig az lesz számukra, hogy a Glasgow–London csoport győztese Dublinban vívja majd a nyolcaddöntőt, méghozzá a mi csoportunk második helyezettjével, tehát nagy valószínűséggel angol–német/francia/portugál derbi lesz, várhatóan a legrangosabb meccsként a 16 között.

Végül pedig Azerbajdzsán: azt azért már a rendezők kihirdetésének pillanatában lehetett tudni, hogy nekik lesz a legkevesebb esélyük játszani is a saját Eb-meccseiken, ennek megfelelően még a Nemzetek Ligája-vigaszágon sem próbálkozhattak. Az Eb-csoportok sorsolásánál viszont megütötték a főnyereményt: náluk játszanak a törökök, akik nemcsak földrajzilag vannak közel, hanem nyelvileg-kulturálisan is rokon népnek számítanak, így szinte ugyanúgy tudnak szurkolni nekik, mint a sajátjaiknak. Bakunak a csoportmeccsek mellett egy negyeddöntő jutott, ahol a papírforma alapján olasz–holland csata várható, de addig azért még sok minden történhet.

És tudjuk, hogy ez utóbbi mondat most többszörösen is igaz: egyelőre ember nincs a Földön, aki biztosra tudná mondani, hogy hol és milyen körülmények között rendezik majd jövőre az Eb-t. (Mármint ha megrendezik.) Az eredeti helyszíneken telt házzal, harmadházzal, zárt kapuk mögött,új helyszíneken egy országban: egyelőre egyik változatot sem lehet kizárni, még ha az UEFA érthetően igyekszik ismegnyugtatni a rendezőket, de a háttérben nyilván készülnek a vészforgatókönyvek.

Ha a legdurvább változtatás, vagyis az egy országban koncentrálás jönne, akkor Anglia tűnik a legmegfelelőbbnek, hiszen – Oroszországgal ellentétben – itt földrajzilag kis területen lehet lebonyolítani a meccseket, egyszerűbbé téve a „buborék” kialakítását, ráadásul az elődöntőket és a döntőt amúgy is ide tervezték. Csak gondoljunk bele, Londonban egy városon belül van hat alkalmas stadion: Wembley, Tottenham, Emirates (Arsenal), London Stadium (West Ham, a korábbi olimpiai stadion), Stamford Bridge (Chelsea), Selhurst (Crystal Palace); míg a Liverpool–Manchester tengelyen 50 km-en belül szintén van legalább hat: Old Trafford (Man. United), City of Manchester (Man. City), Anfield (Liverpool FC), Goodison (Everton), Bolton, Wigan. Persze Angliában a stadionok tulajdonosaival és a kormánnyal is külön-külön dűlőre kellene jutni, Oroszországban meg csak egy emberrel... nem lepne meg, ha az UEFA ebben az esetben a kisebb ellenállás felé mozdulna el.

De ne mozduljon persze semerre: legyünk ott együtt mind a Puskásban!

#viseljmaszkot

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik