Nemzetisport.hu 2013.02.28 11:35 Frissítve: 2014.11.02 02:52

Akár le is ültethetik a 216-tal száguldó Benzemát

Február 3-án mérték be a Real Madrid francia csatárát, aki szinte biztosan búcsút inthet a jogsijának, és még szerencsésnek mondhatja magát, ha nem ültetik le.

Karim Benzemát február 3-án az M40-es autópályán fényképezték le Madrid és Alcarcon (a spanyol főváros egyik elővárosa) között, amint Audijával a megengedett 100 km/h helyett 216-tal repesztett.

„Pajtikáim! Ez aztán megy, mint a szél!” (Fotó: Real Madrid)

A bírósági meghallgatásra kedden került sor, annak ellenére, hogy a francia csatár a Barcelona elleni Spanyol Kupa-mérkőzés miatt kérte a tárgyalás elhalasztását. A bíróság előtt a futballista nem tagadta a szabálysértést, és jobban is teszi, ha együttműködik, mert akár nagyon súlyos büntetés is lehet a száguldozás vége – írja beszámolójában a spanyol Marca internetes kiadása.

Az a legkevesebb, hogy hosszabb időre bevonják a jogosítványát, de miután több mint 100 km/h-val lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet, akár 3-tól 6 hónapig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat rá a bíró. Ennél persze jóval valószínűbb, hogy megússza komoly pénzbírsággal: ebben az esetben a letöltendő büntetés dupláját (6-12 hónap) számláznak ki neki valahol 5 és 400 euró/nap közötti áron (900 és 146 000 euró között szóródhat az érték, az elkövető anyagi helyzetének figyelembe vételével). A pénzbírság mellé közmunka is jár: Benzamának valamilyen jótékonysági feladatot kell ellátnia egy kisebb közösség javára.

A vizsgálat egyébként egy érdekes szállal is bővült: Benzemával egy időben és egy helyen ugyanis egy ugyancsak 200 km/h fölötti sebességgel hasító Porschét is lefényképezett ugyanaz a traffipax. A francia csatár jogi képviselői szerint védencüknek fogalma sincs ki ülhetett a másik autóban, és a két esetnek egyébként sincs köze egymás, pusztán véletlen egybeesésről van szó. Természetesen...

A Real Madrid játékosai novemberben vették át az új Audikat:

Az R8-as csúcsvasakat is megfuttathatták:

2021.03.14 23:27:20

Sportszelep nemzetisport.hu

A korábbi válogatott kézilabdázó az Instagramon tett közzé közös fotót.

2020.12.28 21:55:06

Sportszelep B. L.

Hulk volt feleségének az unokahúgát vette el • Szexi német futó hívta ki Hummelst • Hamilton exe 42 évesen is bomba formában.

2020.10.06 18:02:11

Sportszelep K. D.

Alica Schmidt a német válogatott ikonját hívta kis egy futóversenyre.

2020.09.20 17:50:56

Sportszelep nemzetisport.hu

Donny van de Beek és Estelle Bergkamp több mint egy éve alkot egy párt.

2020.09.11 13:12:20

Sportszelep nemzetisport.hu

Újabb fotósorozattal bizonyította, hogy jól érzi magát a kamerák előtt.