Lehullt a lepel CR titkáról, egy plusz csont is segíti a portugált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 19:54
null
Az orvosok 2009-ben már figyelmeztették CR-t (Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldo arca eddig is szinte folyamatosan ott virított az újságok címlapján, mióta megnyerte a Real Madriddal a Bajnokok Ligáját, azóta azonban még a szokásosnál is többet foglalkozik a nemzetközi sportsajtó a blancók klasszisával. Most épp azt tudtuk meg, mitől is olyan különleges Cé lába.

A madridi orvosok még 2009-ben, a portugál átigazolása után nem sokkal fedezték fel egy apró sérülés után, hogy valami nem stimmel azzal a bokával. A tüzetesebb vizsgálatok után az is kiderült, mi a „baj": egy extra csont, ennyi az egész.

A népesség mindössze 10 százalékánál megtalálható „ajándékról" sem a portugál, sem a királyiak nem akartak beszélni, most azonban Luís Miguel Pereira új könyvében, a „CR7 – The Secrets of the Machine" című szerzeményben fény derült az apró titokra.

Szerencsére a tesztek után az is egyértelmű lett, hogy ez az elváltozás nincs negatív hatással a futballistára, sőt, esetében még segít is a pontosabb célzásban és a könnyebb labdakezelésben.

Cét különleges bokája is segíti (Fotó: Action Images)
Cét különleges bokája is segíti (Fotó: Action Images)

Mondanunk sem kell, azért nem csak annak a kis csontnak köszönheti a sikerét Cé.

A könyvből az is kiderült, hogy a portugált a korábban említett vizsgálatok után az orvosok a biztonság kedvéért el akarták tiltani egy rövid időre az edzéstől, CR azonban egyik társával így is belógott éjszaka a konditerembe...

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo „hamarosan” visszavonul, hogy többet lehessen a családjával

Minden más foci
2025.11.05. 12:55

Cristiano Ronaldo: Hogy Lionel Messi jobb lenne nálam? Nem értek egyet, de nem is szeretnék szerény lenni

Minden más foci
2025.11.04. 16:54

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30
Ezek is érdekelhetik