Így balhéztak a BL-döntőben a montenegrói drukkerek - videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.05. 11:48
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda BL-ben, miután a budapesti final four döntőjében 27–21-re legyőzte a Buducsnoszt Podgoricát. A montenegrói drukkerek nehezen viselték kedvenceik szenvedését, és az 50. percben elkezdték leszerelni a székeket, azzal dobálóztak.

„Elégedettek lehetünk a rendezéssel és a hangulattal is, minden tökéletesre sikerült, bár azt valóban nem gondoltuk, hogy a montenegrói szurkolók szétszedik a széksorokat, és azt kezdik el dobálni, de a jelek szerint ez a szurkolói kultúrájuk része – mondta Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke a Digi Sport Reggel Start című műsorában. – Súlyosabb sérülés szerencsére nem történt, bár egy montenegrói szurkolót és egy biztonsági embert így is kórházba kellett szállítani.”

Az elnök szerint a podgoricai drukkereknél az 50. perc környékén szakadt el végleg a cérna, vélhetően nem bírták tovább elviselni a győriek fölényét, akik esélyt sem adtak kedvenceiknek a felzárkózásra.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
5 órája

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07
Ezek is érdekelhetik