Egy orgia a faternak is be volt építve Neymar árába - mondja a Santos elnöke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 18:28
null
Az idősebb és a fiatalabb Neymar – jól megértik egymást (forrás: ig.com.br)
A brazil Santos futballklub korábbi elnöke, Luis Álvaro da Oliveira Ribeiro egy mai interjúban azt mondta az ESPN brazil kiadásának, hogy a Neymarért fizetett milliók egy része arra ment, hogy a futballista apja részt vegyen egy londoni orgián...

„A 90 milliós vételárban benne volt egy csomó kávé Neymar apjának, valamint egy orgia a londoni Picadilly Hotelban. Azért, hogy Neymar apjának is jusson valami. Ő sohasem fizetett még egy kávét sem. Saját magam fizettem neki vagy kétszáz kávét, amikor együtt kávéztunk. Ebben a pénzben benne voltak a k...k, egy repülő, amely elvitte őt Florianápolisba, hogy megnézhesse a válogatottat. Volt ott pénz dögivel. Kirendeltek mellé a Barcelonától egy embert, akinek az volt a dolga, hogy kifizessen neki mindent, amit megkíván” – magyarázta a korábbi elnök.

„Neymar da Silva hazug ember, csak a pénzre gondol. Eszébe jutott, hogy az utolsó szerződésbe vegyünk bele egy záradékot, amelyben az állt, hogy a klubnak első osztályra kell neki jegyet venni a repülőn, hogy megnézhesse Neymart az idegenbeli meccseken. De nemcsak ott, hanem a válogatottban vagy az állami bajnokságban is."

„Ez az ember havi hárommillió reált keresett [300 millió forint], óriási jachtja volt, két háza a Jardim Acapulcón. Még egy falat is felhúzott, hogy a fia nyugodtan bulizhasson, és az anyja ne tudja meg.”

Az egykori elnök azonban csak az apját szidta, a futballistát megvédte.

„Neymarka jó fiú. Mosolygós. A barátom. Három évet töltöttünk együtt, miután az apja nem akart vele törődni. Mindig remek volt a kapcsolatunk. Neymarka aztán azt mondta, hogy csalódott bennem, mert az apját hazugnak és csalónak neveztem. Azt mondta, hogy többé már nem tekint a barátjának.”

Neymar és a Santos elnöke itt még teljes egyetértésben... (forrás: ricardoorlandini.net)
Neymar és a Santos elnöke itt még teljes egyetértésben... (forrás: ricardoorlandini.net)

 

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36
Ezek is érdekelhetik